Nemzetközi foci

Soha nem végeztek előttünk a finnek

A pénteki rivális egyik selejtezőcsoportban sem előzte meg a magyar válogatottat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Pénteken a magyar válogatott Finnországot fogadja az Európa-bajnoki selejtezősorozat következő körében, a ferencvárosi stadion. Érdekes, hogy az északiakkal szinte teljesen egyforma statisztikával rendelkezünk jelenleg, egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség, négy pont. Még a gólkülönbségünk is megegyezik, persze, erre azért egyik fél sem lehet büszke. A finnek egyébként jó ismerősünknek számítanak, hiszen összesen 14 mérkőzést játszottunk velük, amiből kilencet megnyertünk. Háromszor találkoztunk velük tétmeccsen: először az 1980-as Európa-bajnokság, később az 1998-as világbajnokság, majd legutóbb a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőjében. Ez összesen hat mérkőzést foglalt magába, a többi felkészülési találkozó volt. Azt elmondhatjuk magunkról, hogy a finnek még soha nem végeztek előttünk, egyik selejtezőcsoportban sem.

Az 1980-as olaszországi kontinenstornára való kijutás nem jött össze. Akkor az első mérkőzésünket Helsinkiben 2-1-re elvesztettük, a másodikat pedig Debrecenben 3-1-re megnyertük. Érdekes, hogy abban a csoportban az első helyen Görögország végzett, azonos pontszámmal (7), mint a magyarok, de végül ők mehettek Olaszországba, és a jelenlegi csoportban is megmérkőzünk a görögökkel. Következtetésképpen a finnek elleni első mérkőzésen elég lett volna az egy pont is… Magyarország a második, a finnek a harmadik helyen végeztek.

Az 1998-as francia vébé selejtezőcsoportjában ismét összekerült a két együttes. Az első találkozót Budapesten játszották, ahol 1-0-s hazai győzelem született a szakadó esőben, Orosz Ferenc góljával. A második mérkőzésen, idegeben meg kellett elégednünk az egy ponttal (1-1), ami egyébként éppen elég volt, hiszen a csoportot toronymagasan a norvégok nyerték, a magyarok a második, a finnek a harmadik helyen, mindössze egy pontos különbséggel zártak. A pótselejtezőn oda-vissza súlyos vereséget szenvedtünk a jugoszlávoktól, de azóta sem álltunk annyira közel a kijutáshoz.

A 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságra sem sikerült kijutnunk. Ez a legfrissebb emlékünk, amikor tétmeccsen összemértük erőinket a finnekkel. Valószínűleg sokan emlékeznek az első mérkőzésre, amikor Szalai Ádám révén megszereztük a vezetést, majd egyenlítettek az északiak, de nem adtuk fel. Dzsudzsák Balázs 94. percben szerzett hatalmas góljával elhoztuk a három pontot Helsinkiből. A második mérkőzés nem volt valami eseménydús, és gól nélküli döntetlennel fejeződött be Budapesten, mert már nem volt tétje. Négy pontot tehát megint szereztünk, de ezúttal a csoport harmadik helyén végeztünk a hollandok és a svédek mögött, míg a finnek a negyedik helyen zártak, kilenc pontra lemaradva.

Összességében tehát a finnek elleni mérlegünk hat tétmérkőzés alatt három győzelem, két döntetlen, egy vereség és 11 pont. Ez 61 százalékos hatékonyságot jelent.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik