Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A szövetség illetékes bizottsága a Szeged 2011 csapatát ítélte a mezőny legsportszerűtlenebb csapatának az NB II Keleti-csoportjában. A Rangadó.hu érdeklődésére Ulvicki Mihály, a tabella 12. helyén telelő csapat középpályása a elmondta, hogy valóban sokkal fegyelmezettebben kell játszaniuk a tavaszi szezonban ahhoz, hogy sikeresebbek legyenek.
– Mit szól ahhoz, hogy a Szegedet ítélték a legsportszerűtlenebb csapatnak?
– Sok volt a felesleges sárgánk, és sajnos piros lapok is becsúsztak – kezdte a 27 éves középpályás. – A vezetők le is ültek a csapattal ezeket megbeszélni, és bizony kemény szankciókat vezettek be. Ennek hatására tavasszal minden bizonnyal sokkal kevesebbszer sárgulunk majd be feleslegesen.
– Feltételezem, a csapat előnyére biztosan nem vált a sok szabálytalankodás.
– Érdekesség, hogy a legtöbbször támadók kapták a lapot. Mint mondtam, szankcionálva lesznek ezek a dolgok, így a későbbiekben már nem lesz ezzel nagy gond. Az utolsó fordulókban többször is volt, hogy nem tudtunk a legerősebb felállásunkban játszani az eltiltások miatt, így előnyünkre egészen biztosan nem váltak ezek a fegyelmezetlenségek.
– Örömmel töltötte el, hogy Lóczi István megbízott vezetőedző többek között az ön egyéni teljesítményét is megemlítette, amikor a kiemelkedő játékosokról beszélt?
– Mindenképpen megtisztelő, de úgy gondolom, ennél jóval többet kell nyújtanom nekem és a csapatnak is a jövőben, hogy elérjük a céljainkat. Igazából jött sok új játékos a nyáron, és azt szokták mondani, hogy egy csapat összerakásához körülbelül fél év kell. Ha ebből indulunk ki, akkor tavasszal jók lehetünk.
– Mégis mi kellene ahhoz, hogy jobban jöjjenek az eredmények, és feljebb lépjenek a tabellán a tizenkettedik helyről?
– Néhány játékos fejében kéne rendet tenni legelőször is. Ha a tabellára pillantunk, akkor láthatjuk, hogy mennyire sűrű a mezőny, szóval nem kell sok a felzárkózásunkhoz. Bízom benne, hogy tavasszal jobbik arcát mutatja majd a csapatunk.