NB II

Dupla ajándék

Nagypályán és teremben is győzelemnek örülhetett a születésnapos Koncz Zsolt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nem újdonság, hogy két fronton kell helytállnia Koncz Zsoltnak, aki az NB II Keleti-csoportjában szereplő Restart-Ceglédi VSE középpályása, valamint az élvonalbeli Újszegedi TC teremlabdarúgó-csapatának játékosa is egyben. A 35 születésnapját kedden ünneplő labdarúgó számára remekül sikerültek az elmúlt napok, hiszen előbb ceglédiként győzelemnek örülhetett Balmazújvárosban, majd a Szeged színeiben aktív részese volt a Gödöllő legyőzésének. Koncz a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a célok mindkét együttesnél majdnem ugyanazok: nagypályán az öt, teremben pedig a négy közé kerülés.

– Négy forduló után az UTC vezeti a tabellát a futsal NB I-ben, a jó rajt alapján elérhetőnek tűnik az elődöntőbe jutás…
– Reálisan kell nézni a helyzetet és a tabellát, vannak elmaradt meccsek és voltak szabadnaposok is. A tavalyi szezonban jó társaság alakult ki, ebből sok minden kijöhet. Ebben a fiatal együttesben mindenki jó versenyzőtípus, ami nagyon fontos. A négy közé jutás kivitelezhető, de ahhoz végig nagyon koncentráltnak kell lenni. Az Aramis és a Győr szerintem ki fog emelkedni a mezőnyből, mindkét klubnál nagyon komoly munka folyik. Az Aramis ellen már játszottunk, az ő csapatuk komoly változásokon ment keresztül, ami nagyon jó hatással volt rájuk. A Rába ETO a bajnoki cím toronymagas esélyese, ez a realitás. A Berettyóújfalut még láttam, valószínűleg ők, a Gödöllő és a Szeged is ott lesz az élmezőnyben. Az említett öt csapat közül fognak kikerülni az elődöntősök, szerintem a többiek jelen pillanatban nincsenek olyan erősségűek, hogy erre képesek lehetnének.

– Ceglédiként hozzájárultak a szezon első NB II-es edzőváltásához! Milyen volt a balmazújvárosi meccs?
– Nagyon fontos volt, hogy megszerezzük a három pontot, hiszen az eddigi két hazai mérkőzésünkön nem szerepeltünk valami fényesen. Nem tudtuk itthon tartani a három pontot, és nem szerettünk volna leszakadni az élmezőnytől. A célunk megtartani a másodosztályú tagságot. Nagyon jól kezdtük, megszerezzük az előnyt, és az első félidőben további lehetőségeink is voltak, ha pontosabban játszunk, már ekkor eldönthettük volna a meccset. A második felvonás elején kaptunk egy elkerülhető gólt, amely megzavart minket. Belülről is úgy éreztem, hogy elég pontatlanná váltunk, de szerencsére sikerült újítanunk. Ebből is látszik, hogy van erő a csapatban, és a kispadról beszálló embereink bármikor képesek eldönteni egy találkozót.

– Jobb a csapat, mint az előző idényben volt?
– Mindenféleképpen erősödtünk, bár sokan leírnak minket, hiszen az átlagéletkor harminc év körül van. Sok a rutinos játékos, nem véletlen, hogy tavasszal negyedikek lettünk. Előtte éppen hogy bent tudott maradni az együttes, de az alapcsapat megmaradt, és jöttek fiatalabbak is. Az idén nyáron érkezetekkel minden poszton versenyhelyzet alakult ki, és van variációs lehetőség. Sajnos a bajnokság előtt komoly sérüléshullám ment végig a csapaton, Denisz Rebryk és Miklósvári János szalagszakadás miatt még mindig hiányzik. Ha ők is játszhatnának, nagyon komoly kerettel rendelkeznénk, de így is elég jó pozícióból várjuk a folytatást. A társaság is nagyon jó, az öltözőn belül kiváló a hangulat, egyáltalán nincs széthúzás, tehát erős brigádot alkotunk. Hogy ez a végén mire lesz elég, majd meglátjuk, de visszatekintve az elmúlt másfél évre, nem véletlen, hogy így tud szerepelni a csapatunk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik