NB II

Lélektelenül soha!

A Szolnokról távozó Szalai Botond mindenképpen meg akarja hálálni a bizalmat a ceglédieknek.

Kapcsolódó cikkek

Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán!

1997-ben került fel a Szolnoki MÁV FC felnőtt keretébe Szalai Botond. A védőjátékos 2000 és 2004 között NB III-as klubokban szerepelt, például Karcagon, de ezt a négyéves időszakot kivéve kizárólag a szolnokiakat erősítette. Közelítőleg kétszáz NB II-es, illetve 19 élvonalbeli meccset játszott a csapat színeiben. Pályafutása jelentős részét ott töltötte, és idén nyáron úgy tűnt, hogy onnan is vonul vissza. A szakvezetés már nem számolt vele, az előző idényben csupán egyszer lépett pályára, csereként a másodosztályban, a Ligakupában, illetve a Magyar Kupában is, emellett volt nyolc meccse a harmadik vonalban szereplő tartalékok között is.

A 34 éves védő tehát bejelentette visszavonulását, az NB II Keleti-csoportjában szereplő Restart-Ceglédi VSE viszont néhány héttel később bejelentette, hogy a játékos náluk folytatja pályafutását! A Rangadó.hu utánajárt, mi okozhatta a hirtelen fordulatot, miért gondolta meg magát a hátvéd, aki érdeklődésünkre elmondta, egészségügyi és egyéb oka sem volt korábbi elhatározásának, csak a szolnoki szakmai stáb döntése miatt akarta abbahagyni a futballt.

– Miért döntött a közelmúltban a visszavonulás mellett?
– A szolnoki edző kinyilvánította, hogy nem számít rám, én pedig nem tervezetem, hogy más csapatban folytatom a játékot. A felkészülési időszak kezdete előtt megkerestek Ceglédről, és elmondták, szeretnék, ha ott folytatnám. Én szívesen igent mondtam, hiszen éreztem magamban erőt. Egészségügyi és egyéb oka sem volt a korábbi elhatározásomnak, csak a szolnoki szakmai stáb döntése miatt akartam abbahagyni a futballt.

– Annyi szolnoki év után nem furcsa most más öltözőben, illetve más csapat mezőben?
– Őszintén mondom, nem gondoltam volna, hogy valaha más klub színeiben fogok szerepelni, de mindent meg fogok tenni a ceglédiekért, hiszen szeretném meghálálni nekik a bizalmat! Lehet, hogy egyszer-egyszer rosszul játszom majd, vagy el fogok adni labdát, de lélektelenül biztosan nem fogok futballozni!

– Az elmúlt szezon őszi időszaka remekül sikerült a Szolnok csapatának, a tavasz viszont annál rosszabban. Miért?
– A múltról nem szeretnék nyilatkozni. Az ősz után bajnoki címet vártam a csapattól, amely jó gárda volt, a körülmények is nagyon adottak voltak, végül mégsem nem úgy sikerült, ahogyan terveztük…

– Milyen csapatba került Cegléden?
– Nem ismeretlenek a csapattársaim, hiszen van, akivel együtt játszottam Szolnokon is, illetve az évek folyamán sokszor találkozott a két együttes. Majdnem mindenki ismerős tehát. Edzőnket, Ványi Zsoltot személyesen nem ismertem, de azt már tavaly is tudtam, hogy a csapat szakmailag nagyon jól felkészült, és ez így van most is.

– Milyen képet mutattak eddig a felkészülési meccsek?
– Vegyes a kép, mert nagy terhelést kaptunk. Az edzőmérkőzések nem arról szóltak, hogy brillíroztunk, de az kiderült, hogy fáradtan is képesek vagyunk végrehajtani azokat a mozgásokat, amiket az edzőnk kért. Most jön a frissítés időszaka, amely során az előrejáték nagyobb hangsúlyt kaphat. Célunk, hogy bekerüljünk az egycsoportos NB II-be!

Olvasói sztorik