NB I

Több milliós kár a különvonatban

A MÁV illetékese elmondta, jelentős kár keletkezett a bukaresti szurkolói különvonatban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az előzetes felmérések alapján több millió forintos kár keletkezett abban a különvonatban, amely a magyar labdarúgó-válogatott szurkolóit szállította a bukaresti világbajnoki selejtező mérkőzésre és vissza – közölte a MÁV-Start Zrt. szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Szabó Anett elmondta, egy 13 kocsiból álló üzleti különvonatról van szó, amelyet egy kft. rendelt meg tőlük. A szerelvény mind a 13 kocsijában kár keletkezett. Bukarest környékén menet közben kívülről kövekkel megdobálták a vonatot, ablakai betörtek, a belső károkat az utasok okozták – sorolta a szóvivő.

Hangsúlyozta, hogy ehhez még hozzájön a bevételkiesésből adódó kár, ugyanis ezeket a kocsikat a következő hetekben nem tudják közlekedtetni.

A kár összességében több millió forintos, de Szabó Anett pontos összeget egyelőre nem tudott mondani. Azt viszont hangsúlyozta, a MÁV-Start Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy továbbhárítsa az okozott károkat.

Elmondta: a megrendelő kft. a polgári törvénykönyv rendelkezései alapján felelősséggel tartozik az utasok által okozott kárért. A cégről mást nem akart közölni, mert minden további információ üzleti titoknak minősül.

Az esetről beszámoló Index azt írta, hogy a vasúttársaság a megrendelőn, vagyis a magyar válogatott hivatalos szurkolói csoportján hajthatja be a helyreállítás többmilliós költségét, erre a szolgáltatási szerződés kötelezi a drukkereket.

Szabó Anett elmondta, hogy a kődobálás miatt felvették a kapcsolatot a román vasúttársasággal és a román hatóságokkal, és büntetőfeljelentést tesznek.

Arra a kérdésre, hogy a bevételkiesésből álló károkat hogyan tudják megosztani a kődobálók, illetve a kocsikat belülről megrongálók között, azt felelte, jogászaik alaposan és körültekintően fognak eljárni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik