NB I

Véber nem volt beszari

A beugró edző, Kovács László szerint komoly fejproblémák vannak a Lombardnál, de igyekszik segíteni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A hét elején véget ért Zsivóczky Gyula második korszaka a Lombard Pápa csapatánál. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a klub közös megegyezéssel bontott szerződést a leköszönő vezetőedzővel és stábjával. Utódját egyelőre keresik a klubvezetők, de nagyon úgy tűnik, hogy nem kapkodják el a választást, és a bajnokságból hátralévő négy meccsen Kovács László irányításával szerepelnek majd a bakonyiak.

Öt nyeretlen meccs és két megszerzett pont után a tapasztalt kapusedző vezetésével nyert először a Pápa, amely szeptember elején a Kaposvárt győzte le hazai pályán 3-0-ra. Most ismét létfontosságú a siker, hiszen a kiesőhelyen lévő Siófok megtáltosodott, így még a Lombard FC bennmaradása is veszélybe került. A Rangadó.hu érdeklődésére Kovács László elmondta, elsősorban mentálisan kell helyrepofoznia a csapatot.

– A Kaposvár elleni meccs előtt mit csinált, hogy aztán a csapat magabiztosan megszerezte első bajnoki győzelmét?
– Több helyen is leírták, hogy ez a csapat csak ennyire képes. Én nem így gondolom. Elég komoly fejproblémák vannak, és már akkor is rendet kellett teremteni. Nem varázsló vagyok, az a David Copperfield. Nyugodt légkört kellett teremteni, ahogy tavaly is történt, a játékosok pedig kimentek a pályára, és bizonyítottak a Kaposvár ellen – mesélte Kovács László.

– Csak a fejekkel van baj? Bene Ferenc és Zsivóczky Gyula, illetve az általuk vezetett szakmai stábok megfelelően felkészítették a csapatot?
– Ezt nem merném kijelenteni. Bene Ferencnél nagyjából rendben voltak ezek a dolgok, de arra a Kaposvár elleni mérkőzésre szerkezetet váltottunk. Bátrabb támadójátékra álltunk át, a többit elintézték a játékosok. A fejekben most nagyobb a probléma. A játékról nem beszélek, mert az úgy volt gyenge, ahogy volt. A Honvéd elleni meccs utáni állapotok elgondolkodtatóak voltak. Fejben, mentalitásban szét voltak esve a fiúk, egymást szidták, ami erre a társaságra nem volt jellemző soha, mióta itt vagyok.

– Nem okoz bizonytalanságot, hogy nem tudni, lesz-e meccs az Eger ellen szombaton, vagy sem?
– Hétfőn azzal kezdtem: senki ne gondoljon arra, hogy az Eger nem fog eljönni! Várjuk az Egert, és a pályán szeretnénk megszerezni a három pontot. A játékosok is szeretnék megmutatni, hogy ennél sokkal többre képesek.

– A pápai edzők közül egyedül Véber György tudott hosszabb ideig dolgozni egyvégtében. Vajon miért?
– Ha megnézzük Véber játékosmúltját, azt látjuk, hogy ragyogó futballista volt. Mostanság kezdenek kiveszni az ilyen emberek. Nagyon tudott a játékosok nyelvén beszélni, futballt akart, és nem volt beszari. Ezért tudott sokáig Pápán dolgozni.

– Ön az örökös pápai beugró. Nem lenne kedve egyszer végigcsinálni egy szezont?
– Nem. Harmincnyolc éves voltam, amikor Ausztriába mentem és negyvenhat éves koromig védtem. Tizenhat éve dolgozom Bíró Péter tulajdonossal kapusedzőként. Elvégeztem a B-, majd az A-licencet, az OKJ-s sportoktató tanfolyamot, legutóbb pedig az új kapusedzőit is. Az újságban megjelent, hogy megyek a pro licencere is, pedig ez nem igaz. Erre viccesen azt mondtam, lehet, hogy nem is érném meg a tanfolyam végét! Én kapusedző vagyok, és kapusedzőként szeretnék dolgozni a továbbiakban is. Hogy mindig én jövök számításba, talán érthető, mert én vagyok itt a legrégebben a tulajdonossal. Ilyenkor rám gondol, pedig nem állok sorba érte.

Visszafejlődtek tavaszra

Ahogy Zsivóczky Gyulát, úgy elődjét, ifj. Bene Ferencet is a jelenlegi szezon során menesztette a Lombard FC tulajdonosa. Az előző vezetőedző munkáját Herédi Attila segítette. A Rangadó.hu szakértője természetesen a távozásuk óta is figyelemmel kíséri a bakonyiak szereplését. Érdeklődésünkre úgy vélekedett, szerinte logikus döntés volt Bíró Péter részéről, hogy Marics mellé nem igazolt még egy csatárt.

– Kovács László szavai szerint a szakmai munka részünkről rendben volt – kezdte az előző vezetőedző segítője. – Ahhoz a szakmai munkához, amit mi elvégeztünk a csapattal, hozzátették a góllövő Maricsot, akik nyilvánvalóan kellően motivált volt, amikor hazajött Kazahsztánból. Igazoltuk még Sekourt a Diósgyőrtől, de csak az eltávolításunk után került a csapathoz. Ő is motivált játékosként került oda, a játéklehetőség miatt. A sérülése után visszatérő Tóth Bence pedig kellően fel volt építve ahhoz, hogy bajnokin is húzóember tudjon lenni. Ez mutatja, hogy Bene Ferenccel megfelelő szakmai munkát végeztünk azzal a kerettel, ami a rendelkezésünkre állt. Egy probléma volt, hogy nem volt vége a csapatnak, nem volt minőségi előrefelé-futballistája.

Herédi Attila szerint tehát a megfelelő szakmai munkát az ő időszakukban megkapta a társaság, ráadásul minőségi játékosokkal lett megspékelve, ez pedig elvitte őket az egész őszi szezonban.

– A tavaszról Zsivóczky Gyulát kellene megkérdezni, hiszen az övé volt teljes egészében a téli felkészülési időszak – mondta Herédi. – Az a csapat, amely a kezében volt, ősszel működött, úgy gondolom, azt csak elrontani lehetett. A Pápa mindig a szerény költségvetésű csapatok közé tartozott. Bíró Péter úgy látta, működik a dolog Mariccsal, ezért talán nem akart kidobni pénzt arra, hogy még egy csatárt igazoljon. Ezt már nem fért bele anyagilag, mert ha középcsapattá válik a Lombard, ez akkor sem nem térül meg. Logikus döntés volt. Ősszel összerakva működött a társaság, nem gondolta, hogy a téli felkészülés alatt vissza fog fejlődni. Ez teljes mértékben annak a szakmai stábnak az eredménye, vagy eredménytelensége, amely végigcsinálta velük a teljes téli időszakot. Minket azért illethet dicséret, mert az elküldésünk után, néhány játékossal megerősítve jól szerepelt a csapat az ősz folyamán.

Zsivóczky csak a szépre emlékszik

Ősszel szép eredmények és bosszantó vereségek szegélyezték a pápaiak útját a bajnokságban, viszont a tavasz már leginkább a gólképtelenségről és az eredménytelenségről szólt.

– Csak a pozitívumokra emlékszem. Szépen indult ez a történet, de tény, a tavasz nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Sajnos ez benne van a sportban – nyilatkozta Zsivóczky Gyula a veol.hu oldalon. – Biztos vagyok benne, hogy a csapat bennmarad az élvonalban, és gólokat is fog rúgni az utolsó négy mérkőzésén. Irányításommal legyőztük tíz emberrel a nagy rivális Haladást, majd a Debrecent és a Videotont, de pontot raboltunk az éllovas Győrtől is. Aztán megvertük a Ligakupa-győztes Fradit, és a zöld-fehérek csak az utolsó pillanatokban tudták kiharcolni ellenünk a továbbjutást a második számú kupasorozatban. Talán ez utóbbi volt az egyik kulcsmérkőzésünk, ha akkor továbbjutunk, az nagy lökést adhatott volna a folytatásra az egész társaságnak. Ehelyett ritka borzasztó tavaszt produkáltunk. Télen nem sikerült úgy megerősíteni a csapatot, ahogyan szerettük volna, góllövő játékos hiányzott a legjobban. Tavaly volt egy ilyen futballistánk, most ő sem talál a kapuba.

A szakvezető nyilván Goran Maricsra utalt, de hozzátette, sosem egy vagy két játékos felelős a sikertelenségért, hiszen a futball csapatjáték.

– Én is mindig csapatban gondolkodom, de hiába gyakoroltatok játékszituációkat, hiába szervezem meg a csapatot, ha nem tudunk gólt szerezni. De abban is biztos vagyok, hogy a játékosok be akarták rúgni a helyzeteiket. Ugyanakkor a csapat becsületesen fel van készítve, fizikálisan mindenképpen kiváló állapotban vannak a labdarúgók. Most leginkább a fejekben kell rendet tenni – mondta Zsivóczky Gyula.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik