NB I

A Pécs ellen magára találhat a csapat

Korhut Mihály szerint együttes erővel kell megtörniük a tavaszi gólcsendet.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Az NB III-as Létavértes Magyar Kupából való kiütése után nem folytatódott jól a tavaszi szezon a bajnoki címvédő, őszi harmadik helyezett DVSC-TEVA csapatának. A hajdúságiak a Videoton ellen búcsúztak a Ligakupától, és az OTP Bank Ligában is csak döntetlent értek el a Kecskemét otthonában. Ami talán aggasztóbb, hogy a legutóbbi három mérkőzésen egyetlen gólt sem tudtak szerezni.

A védelemre viszont nem lehet panasz, hiszen az említett három találkozón csupán egy tizenegyesből sikerült bevenni a debreceni kaput. Korhut Mihály, a védelem oszlopos tagja a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, kissé bosszantó, hogy amíg a védelem majdnem hibátlanul látja el a feladatát, addig a támadók képtelenek gólt szerezni. Viszont hozzátette, a labdarúgás csapatjáték, mindenkire szükség van a pályán, és reméli, a Pécs ellen végre megindul a debreceni gólgyártás.

– Nem kezdtük jól a tavaszt – kezdte értékelését Korhut Mihály, a debreceniek 24 éves védője. – Egy játékos mindig a győzelemért fut ki a pályára, nekünk viszont nem sikerült nyernünk az elmúlt három tétmérkőzésünkön. Az első Ligakupa-találkozón kiállítás nehezítette a dolgunkat, a bajnoki meccsünkön, valamint a szerdai Ligakupa-visszavágón viszont megvoltak a helyzeteink, sajnos ezeket nem tudtuk értékesíteni. Ha jobban figyelünk, a legutóbbi két találkozót meg tudtuk volna nyerni.

– Bosszantó, hogy amíg a védelemben gyakorlatilag hozzák az elvártakat, addig a támadósor gyengélkedik?
– Ilyen szempontból bosszantó, hiszen a védők legfőbb dolga az ellenfelek megakadályozása a gólszerzésben, a támadók feladata pedig a helyzetek értékesítése. A védelmünkkel nem volt gond a tavaszi mérkőzéseken, viszont a gólszerzés egyelőre nem jött össze. Azonban a labdarúgás csapatjáték, nem szabad posztonként szétválasztani az együttest. Azt is szokták mondani, hogy a védelem a támadóknál kezdődik, a támadások pedig a védősornál. Most a csatárainknak nem ment a gólszerzés, ilyenkor nekünk, védőknek is meg kell próbálnunk olyan plusz teljesítménnyel előrukkolni, ami gólhoz segíti a csapatot.

– A kecskeméti döntetlennel már tizenkét pontra nőtt a hátrányuk a Győrrel szemben. Befogható még az ETO?
– Erre a kérdésre a szezon végén lehetne leginkább biztos választ adni. Tizenkét mérkőzés van hátra a bajnokságból, ez nem ledolgozhatatlan hátrány. A győriek is kerülhetnek még hullámvölgybe, amit kihasználhatnak az üldöző csapatok. Amíg matematikai esélyünk van, addig küzdünk a bajnoki címért.

– A Magyar Kupában a Vasast kapták a döntőbe jutásért. Megkönnyebbültek a sorsolás után?
– Idézőjelben a legkönnyebb csapatot kaptuk az elődöntőben, de hangsúlyoznám, idézőjelben. Nem véletlen, hogy az elődöntőig jutott az angyalföldi együttes. Jó csapat a Vasas, nem lesz könnyű dolgunk. Bízunk a győzelemben, és ha már idáig eljutottunk, akkor szeretnénk megnyerni a sorozatot, és kiharcolni a biztos nemzetközi szereplést.

– Hétvégén a Pécset fogadják. Úgy tűnik, lassan magára talál a baranyai együttes, mit vár így a találkozótól?
– Láttam az MTK elleni bajnokijukat, jó csapat benyomását keltette a PMFC. Hozzátenném, ősszel sem volt gyenge keretük, nem véletlen, hogy a pécsi találkozásunkkor például kétgólos hátrányból kellett megfordítanunk a mérkőzést. Lázár Pál és Balogh Béla érkezésével tovább erősödött a keretük, nehéz mérkőzés vár ránk vasárnap. Nyerni akarunk, és úgy érzem, ha sikerülne begyűjteni a három pontot, akkor az elég lökést adna a csapatnak ahhoz, hogy újra megtaláljuk a góllövő-cipőnket, és meginduljunk előre a bajnokságban.

Olvasói sztorik