Kiemelt hírek

„Örömmel jönnek a nézők a meccseinkre”

Korhut Mihály a DVSC erényei mellett a hibákról is beszélt.

A Debreceni VSC-TEVA tíz forduló után nyolc győzelemmel és két döntetlennel az OTP Bank Liga tabellájának első helyén áll. A hajdúságiak a 11. körben rangadót játszanak, hiszen a remek formában lévő, a Győr veretlenségét megszakító Diósgyőri VTK-t fogadják. A debreceni védelem alapembere, a 23 éves, sajátnevelésű Korhut Mihály úgy véli, helyzetkihasználásban mindenképpen javulnia kell együttesének.

– Mit gondol, melyek a Diósgyőr legfőbb erényei?
– Még csak most fogjuk elemezni a játékukat, de azt mindenki tudja, hogy nagyon egységes csapat, amely nagyon jól igazolt – nyilatkozta a Rangadó.hu megkeresésére Korhut Mihály. – A külföldi labdarúgóik remekül teljesítenek. Nagyon hajtós társaság, amelyet Benczés Miklós jól összerakott. Otthon a szurkolóiknak sokat köszönhetnek, de idegenben nem megy olyan jól nekik.

– A drukkerekre önök sem panaszkodhatnak, a hírek szerint megint teltház lesz…
– Reméljük! Örömmel jönnek a nézők a meccseinkre, és ez nagyon jó érzés nekünk. Aki focizik, az tudja, milyen sokat jelent a közönség.

– A Diósgyőrről már beszéltünk, de melyek azok az összetevők, amelyekkel elégedettek a saját játékukkal kapcsolatban?
– Úgy érzem, mi is nagyon egységesek vagyunk. A fiatalok jól beilleszkedtek a csapatba, bátran nyúlhat hozzájuk Kondás Elemér vezetőedző, aki rendszerint jól cserél. Az egészséges rivalizálás jót tesz a csapatnak. Jól küzdünk, hátrányban sem adjuk fel!

– Ezt bizonyították legutóbb Kaposváron is. A jó csapatnak szerencséje van tétel igazolódott azzal, hogy az utolsó pillanatban büntetőhöz jutottak, vagy megérdemelten szereztek egy pontot?
– Én úgy mondanám, hogy buktunk két pontot! Sok helyzetünk volt, ellenben a Kaposvárral. Belülről úgy éreztem, hogy ha a lehetőségeink felét, vagy akár csak a negyedét berúgjuk, simán győzhetünk, de a végén örülnünk kellett az egy pontnak is. A helyzetkihasználásunk sajnos nem az igazi, és javulnunk kell a pályán belüli kommunikációban, és a beadásoknál történő védekezésben is.

Jól fogynak a jegyek
Nagy esély van a teltházra Debrecenben! A Videoton, a Ferencváros és az Újpest után a Diósgyőr ellen is megtelhetnek a DVSC-stadion lelátói. A mérkőzés napján csak a stadion pénztáraiban lesz árusítás, de kizárólag a hazai drukkerek részére. A hajdúsági klub minden vendégjegyet eljuttatott a Diósgyőr részére, így a találkozó napján már nem árulják a vendégszektorba szóló jegyeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.