NB I

Nagy álma a válogatottság

A Barcelona-szurkoló Korhut Mihály egy belga, vagy holland invitálásnak is nagyon tudna örülni.

Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán!

Szinte kirobbanthatatlan a bajnoki címvédő Debrecen kezdőcsapatából a 23 éves Korhut Mihály. A sajátnevelésű védő a hazai bajnokság mellett a nemzetközi porondon is bizonyíthat, a közvélemény szerint pedig már a válogatottban is helye lenne. A játékos a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, nagy álma a címeres mez, és mindent elkövet, hogy teljesítményével felhívja magára Egervári Sándor szövetségi kapitány figyelmét.

– Hogyan élte meg a BATE Boriszov elleni találkozót? A mérkőzés vége nem a legjobban sikerült…
– Látatlanban aláírtam volna az egy-egyes döntetlent, így azonban hatalmas kár a hosszabbításban kapott balszerencsés gólért – emlékezett vissza a szerdai Bajnokok Ligája-selejtezőre a Rangadó megkeresésére Korhut Mihály. – Az első félidőben volt olyan időszak, amikor nagyon nyomott a Boriszov, a második játékrészben azonban már fel tudtuk venni a versenyt a fehéroroszokkal. A legfőbb célunk a gólszerzés volt, ezt sikerült elérnünk. Az utolsó percek miatt van bennünk csalódottság, de végül is kedvező eredmény született, reméljük, elég lesz a továbbjutáshoz.

– A bajnokságban viszont nagyon magabiztosan kezdtek a konkurens Győr ellen. Nagy lökést adhat ez a nyitány az egész idényre?
– Nem csak a bajnokságra, de a Bajnokok Ligájára is nagy lökést adhat ez nekünk. Külön öröm, hogy éppen a Győr ellen jött ki ennyire a lépés a nyitófordulóban. Bízom benne, hogy megmarad a tavalyi formánk, és akkor nem lehet nagy probléma.

– Mi a Loki sikereinek titka? Csapategység, nagy egyéniségek, vagy valami más?
– Azt már a bajnoki cím megnyerése után is hangoztattam, hogy a legfőbb fegyverünk a csapategység. Többen a csapatból már régóta együtt futballozunk, ismerjük egymást, ez mindenképpen hatalmas előny. Az idei szezonra is nagyjából együtt maradt a keretünk, a néhány újonnan érkezőt pedig nem lesz nehéz beépíteni a csapatba.

– A balhátvéd eléggé hiányposzt a magyar válogatottban. A kerethirdetések előtt titkon azért reménykedik a meghívóban?
– Valóban, nagy álmom a válogatott kerettagság. A ligaválogatottba már kaptam meghívót, remélem idővel a nemzeti együttesben is szerepelhetek. Addig is dolgozok keményen, és mindent elkövetek, hogy felhívjam magamra a szövetségi kapitány figyelmét.

– Gondolom, a távlati tervei között szerepel majd egy külföldi szerződés. Melyik ország bajnokságában játszana legszívesebben?
– Álmaim netovábbja Spanyolország lenne, ugyanis Barcelona-szurkoló vagyok. Persze, ha a realitásokat nézzük, akkor a magyar bajnokság után először egy belga, vagy holland élvonalbeli gárda invitálásának is nagyon tudnék örülni.

Milyen csapattal áll ki a Loki?

A DVSC honlapjának cikke szerint a szombati, kaposvári bajnoki meccs előtt, a kezdőcsapat összeállításánál Kondás Elemér vezetőedző figyelembe veszi, hogy a hajdúságiak csütörtökön hajnalban értek haza Fehéroroszországból, ráadásul jövő kedden már visszavágót játszanak a BATE ellen. A sok utazás természetesen nem tesz jót, így olyan játékosok is szerepet kapnak majd a Rákóczi otthonában, akiket korábban ritkábban láttunk NB I-es meccsen. Remek lehetőség lesz ez a bizonyításra, az érintetteken múlik, hogy élnek-e vele.

Olvasói sztorik