Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Hatszoros bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes, harmincötszörös válogatott, részt vett az 1996-os atlantai olimpián és a német Eintracht Frankfurt játékosaként a Bundesligát is megjárta, illetve az FC Utrecht színeiben a holland élvonalban is szerepelt. Dombi Tibor szinte mindent elért, amit egy magyar labdarúgó elérhet. Azonban 39 évesen sem áll le, jelenleg is aktív és hasznos tagja a címvédő DVSC-nek. Jó példa erre, hogy vasárnap a Létavértes elleni, 2-0-ra megnyert Magyar Kupa-mérkőzésen gólt is szerzett. A veterán jobbszélső a Rangadó.hu érdeklődésére mesélt a találkozóról, a futball iránti elhivatottságáról, a Debrecen idei szerepléséről és rock együtteséről is.
– Milyen volt a Létavértes elleni Magyar Kupa-találkozó első felvonása?
– Először is nagy szerencsénk volt a sorsolásnál, hogy a Létavértest kaptuk – kezdte Dombi Tibor. – Itt vannak a szomszédban, így utaznunk se nagyon kellett, illetve a fiókcsapatunkról van szó. A pálya szinte teljesen alkalmatlan volt futballra. Ami pozitívum, hogy úgy éreztem, sikerült felpörögnünk a mérkőzésre. Hiszen egy fiatal csapat ellen, amely már a Pápát, vagy mondjuk a Szolnokot is elbúcsúztatta, nagyon fontos, hogy felvegyük a kellő lelkesedést. Talán lehet mondani, hogy a rutin döntött. Ezen a pályán szinte lehetetlen volt pontosan passzolni, csak bele kellett rúgni a labdába és futni utána. Szerencsére sikerült gól szereznem, aminek nagyon örültem, hiszen mostanában nem gyakran találok be, ráadásul a gyengébbik lábammal, ballal voltam eredményes.
– Harminckilenc évesen nem nehéz motivációt szerezni, hogy huszonéves fiatalokkal fusson versenyt?
– Úgy vagyok ezzel, hogy szeretek edzeni, szeretem a focit, mindent, ami körülveszi. Sokszor belegondoltam már, hogy mi lenne, ha nem játszanék… Ha az ember jól érzi magát, akkor szívesen csinálja. Az öltözőn belül pedig nem vagyok az a megmondós típus, hogy bezzeg régen nem így volt. Jól kijövök a fiatalokkal, gyakran elpoénkodunk, úgyhogy élvezem, hogy a csapat tagja lehetek.
– Tervezi már az aktív játék utáni életét? Szeretne a labdarúgásban dolgozni?
– Persze, én már harmincévesen is belegondoltam, hogy egyszer majd abba kell hagyni… Azonban most még nem tudom megmondani, hogy pontosan mit csinálok, de szeretnék a DVSC-nél maradni. Szerencsére a csapat vezetői figyelnek arra, hogy a visszavonult játékosoknak valamilyen munkát biztosítsanak a klubnál, akár az irodában, akár valamelyik utánpótláscsapatnál. És ezt a lehetőséget már nekem is felajánlották.
– Az idei szezonban nem olyan eredményes a DVSC, mint mondjuk tavaly volt. Ön szerint ennek milyen okai lehetnek?
– Azért azok után, hogy tavaly veretlenül megnyertük a bajnokságot, és a kupagyőzelmet is bezsebeltük, talán törvényszerű volt, hogy idén már nem lehet tartani azt a szintet. Ez más nyugati élcsapatoknál is ugyanígy van. Tudat alatt is előfordulnak könnyelműségek. Idén pedig már nemhogy a tavalyi szintet kellett volna hoznunk, hanem még többet, hogy ugyanott legyünk. Mi nem lettünk rosszabb csapat, vagy rosszabb játékosok. És a szerencsének is sok köze van, hiszen most sérülések is becsúsztak, illetve ami tavaly még adta magát, az most kevésbé.
– Nem csak a futballpályán, de a dobok mögött is otthonosan érzi magát, hiszen a Wyrfarkas nevű rock együttesben zenél. Nehéz összeegyeztetni a labdarúgással?
– Mivel a fellépések általában hétvégére esnek, így nem könnyű, hiszen akkor vannak a mérkőzések is. Amikor nyári, vagy téli szünet van a bajnokságban, akkor több időm van a zenére. Korábbi játékostársam, Sándor Tamás is a banda tagja. Most éppen két hely megüresedett a zenekarban, úgyhogy gitárosokat keresünk. Szerencsére elég sokan jelentkeztek, úgyhogy valamikor kell tartanunk egy castingot. A válogatásnál az emberi tényezőket fogjuk előnyben részesíteni, hiszen mi nem ebből akarunk élni, csak hobbiból zenélünk, persze azért legyenek elhivatottak! Az előző két srác éppen ezért lépett ki, mert inkább a pénzkereseti lehetőséget tartotta szem előtt.
