NB I

Dombi Tibor nyárig hosszabbított

A DVSC rutinos középpályása fél évvel meghosszabbította december végén lejáró szerződését.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nyárig biztosan a DVSC-TEVA játékosa lesz Dombi Tibor, aki a december végén lejáró szerződését nyárig hosszabbította meg a klubbal – áll a debreceniek honlapján. A 39 éves középpályás még mindig tud segíteni a csapatnak, így a klubvezetéssel történt egyeztetés után aláírta új kontraktusát. Az őszi szezonban hét NB I-es mérkőzésen lépett pályára, emellett játszott négy Ligakupa- és egy Magyar Kupa-találkozón.

– A játéklehetőség szempontjából számomra jól sikerült az elmúlt félév. Már a nyári felkészülési időszakban is több edzőmérkőzésen pályára léphettem, ettől jobban éreztem magam, nagyobb lett az önbizalmam – mondta Dombi Tibor. – Persze, a több játéklehetőség annak is betudható, hogy ősszel sokan bajlódtak sérüléssel, ráadásul olyan emberek, akik meghatározónak számítanak, és így jobban előtérbe kerültem. Úgy érzem, nem lógtam ki a csapatból. Egyébként a sérülések is okozták a csapat teljesítményének visszaesését. Szerintem mindenki tudja, hogy mi a dolga, a rosszabb széria még időben fejbevágott minket, és azon leszünk, hogy javítsunk. Tavasszal nem csak a három pont miatt kell hozni a meccseket, hanem azért is, hogy mindig jobb szájízzel jöjjünk le a pályáról.

Olvasói sztorik