NB I

Dombi: visszaveszünk az arcból

Dombi Tibor szerint a kilábalás érdekében valamennyi debreceni játékosnak magába kell szállnia.

Kapcsolódó cikkek

Czvitkovics: Nem adjuk fel
A DVSC középpályása, Czvitkovics Péter először játszott végig bajnoki mérkőzést, amióta visszatért Debrecenbe. Az MTK ellen 2-0-ra elveszített mérkőzés után csalódottan értékelt, szerinte csak a játékosok tudnak változtatni a kialakult helyzeten.
– Az MTK elleni mérkőzés elején figyelmetlenségből kaptunk egy elkerülhető gólt, majd futottunk az eredmény után. Mindenki próbált javítani, de most úgy tűnik, ilyen szériában vagyunk, semmi sem jön össze. Ezen csak mi, játékosok tudunk változtatni, a problémát közösen kell megoldani, hiszen együtt hoztuk össze. Úgy megyünk majd Győrbe, hogy kikászálódjunk a gödörből, remélem, sikerülni fog. Az biztos, nem adjuk fel! Előre kell néznünk, és küzdenünk a jobb eredményért – fogalmazott a klub honlapján Czvitkovics Péter.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Számos oka van annak, hogy a bajnoki címvédő Debrecen sorozatban negyedik vereségét szenvedte el az NB I-ben, s erre 2001 óta nem volt példa. Szombaton az MTK-tól kapott ki otthon 2-0-ra a DVSC. A Bors című napilap hasábjain Dombi Tibor boncolgatta mélyrepülésük okait, aki tizenkilencedik éve szolgálja a klubot.

– A városban kapjuk a beszólásokat, de lesznek még hasonló negatív szériáink. Nagy gondot jelent az alapjátékosok kiesése, Selim Bouadla hiányzott talán a legjobban, ám olyan is előfordult, hogy az öt középsővédőnk közül csak egy volt hadra fogható. Mészáros Norbert és Szakály Péter kiesése a csapategységet bontotta meg – magyarázta a jelenlegi keret legrutinosabb tagja.

A 39 éves focista hozzátette: a futball törvényszerűsége, hogy a sikerek után mindig hullámvölgyek jönnek.

– Éppen elég régen futballozom már ahhoz, hogy megállapítsam, ami tavaly sikerült, az idén ősszel nem – szögezte le Dombi Tibor. – Noha Kondás Elemér edző higgadt pedagógus módjára igyekszik kezelni a helyzetet, a mi feladatunk az, hogy magunkba szálljunk. Alapos önvizsgálatra van szükség, hiszen futballozni nem felejtettünk el. Eddig jó passzban voltunk, kétezer-öt óta hat bajnoki aranyérmet szereztünk. A mostani negatív időszakon úgy juthatunk túl, ha valamennyi Loki-játékos visszavesz az arcból.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik