Videó

Négy zakó

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A címvédő Debrecen hazai környezetben kétgólos vereséget szenvedett az MTK-tól az OTP Bank Liga 15. fordulójának szombati játéknapján, ezzel a fővárosiak a hajdúságiakat megelőzve feljöttek a tabella második helyére. A DVSC sorozatban negyedik összecsapásán kapott ki a bajnokságban.

Jól kezdett a Debrecen, beszorította az MTK-t, ennek ellenére a fővárosiak egy gyönyörű ellentámadás végén a 150. bajnoki mérkőzésén szereplő Kanta József csapatkapitány révén megszerezték a vezetést. Ez kissé görcsössé tette a hazai alakulatot, amely próbálkozott ugyan, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani az első félidőben. A fordulást követően is inkább a hazaiak irányították a mérkőzést, ám mivel egyre inkább ki kellett nyílniuk, így az MTK-nak jóval több lehetősége akadt a gyors kontrák vezetésére. Egy ilyen akció végén a csereként beállt Vass Patrik középre adását a menteni igyekvő Korhut Mihály saját kapujába rúgta, amivel eldőlt az összecsapást.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik