Hírek

Van Gaal csak 3 ponttal lenne elégedett

Kizárólag a győzelemmel lenne elégedett kedden a magyarok elleni világbajnoki selejtezőn Louis van Gaal, a holland válogatott szövetségi kapitánya.

Kapcsolódó cikkek

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

– Ugyanúgy készülünk, mint a törökök ellen. Elemeztük a magyarok legutóbbi két mérkőzését másodpercről másodpercre – mondta a szakember a hétfői sajtótájékoztatón. – Nem lesz könnyű dolgunk, rendkívül egységes a magyar csapat, amely legutóbbi négy mérkőzésén nem kapott ki. Semmiféleképpen nem szabad könnyedén venni a találkozót.

A tréner többször hangoztatta, alapvetően egy védekezőbb stílusú magyar válogatottra számít, ugyanakkor nem tartja indokoltnak, hogy megváltoztassa a törökök elleni kezdőcsapatot, egyedül a játékrendszerben lehet majd némi eltérés.

– Nagyon jó a csapatszellem, ez meglátszik az edzéseinken, Hollandia legjobb játékosaival dolgozom együtt – tette hozzá van Gaal.

Újságírói kérdésre a szakvezető felidézte azt a korszakot, amikor 1995-ben még az Ajax Amsterdam vezetőedzőjeként a Ferencváros vendégeként diadalmaskodott:

– Nagyon szép emlék, hiszen 5-1-re nyertünk, a mostani segítőim közül Danny Blind és Patrick Kluivert is játszott azon a találkozón, utóbbi gólt is szerzett. Ugyanakkor volt egy sajnálatos mellékzöngéje is annak az összecsapásnak, mivel a nézők huhogtak a futballistáinknak.

A magyar válogatott részletes elemzésébe nem akart belefolyni a szakember, azt viszont elmondta, hogy minőségi játékosok alkotják az együttest, amelynek több olyan futballistája is van, aki képes a kiugró teljesítményre. Hozzátette: ezzel együtt is kizárólag a három pont megszerzésével lenne elégedett, és reméli, hogy a legjobb magyar játékos a kapus lesz.

A mérkőzés, amelyet az M1 élőben közvetít, 20:30-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.

Olvasói sztorik