Hírek

Bravúrra készülnek a magyarok

A magyar válogatott több játékosa szerint is bravúr kell ahhoz, hogy az együttesnek esélye legyen kijutni a 2014-es brazíliai világbajnokságra.

Kapcsolódó cikkek

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

– Örülök a tegnapi győzelemnek, és annak is, hogy gólt tudtam szerezni – nyilatkozta a Nike sportszergyártó cég szombati közönségtalálkozóján Szalai Ádám, aki pénteken, az Andorra elleni világbajnoki selejtezőben fejjel volt eredményes. – A hollandok elleni összecsapáson vissza kell hoznunk szurkolóinknál azt az érzést, hogy egy igazi nagy csapattal is fel tudjuk venni a versenyt.

Hasonlóképpen vélekedett az 5-0-ra megnyert andorrai találkozón a magyar gólok sorát nyitó Juhász Roland is.

– Komoly céljaink vannak, márpedig ha ezeket szeretnénk elérni, akkor egy olyan csapat ellen is, mint a holland, pontot kell szereznünk – szögezte le a belga Anderlecht légiósa.

Az orosz Dinamo Moszkvát erősítő Dzsudzsák Balázs korábban hosszú időt eltöltött a PSV Eindhovenben, így több ismerőssel is találkozhat majd a Puskás Ferenc Stadion gyepén.

– Nincs szükségem külön motivációra, egy válogatott mérkőzés előtt ez szóba sem jöhet – magyarázta a csatár. – Persze ez a meccs azért egy kicsit mégis más lesz, hiszen korábban három és fél évet játszottam Hollandia egyik legjobb csapatában, több ex-csapattársam is ott van a holland keretben, élvezet lesz ellenük futballozni. Papíron persze ők az esélyesek, de mi most összeálltunk, nincsenek sérültjeink, így biztos vagyok benne, hogy szorosabb meccset fogunk játszani velük, mint korábban.

Egervári Sándor együttese kedden 20:30-tól fogadja a világbajnoki ezüstérmes hollandokat a Puskás Ferenc Stadionban – írja az MTI.

Olvasói sztorik