Hírek

Diósgyőrben a szerkezet is változik

Lippai Ákos kiválásával és a spanyol Fernando érkezésével módosul a DVTK játéka.

Kapcsolódó cikkek

A Putnok elleni felkészülési találkozón a spanyol Luque lecserélését követően Vadász Viktor lett a diósgyőriek csapatkapitánya. Korábban Lippai Ákos viselte a karszalagot, de mivel gyanúsítottá vált a fogadási csalási ügyben, és házi őrizetbe került, el kellett hagynia az együttest. A borsodiak felkészülése egyébként optimális körülmények között zajlott és jól sikerült. A Rangadó.hu megkeresésére Vadász Viktor elmondta, igyekeznek túltenni magukat a Lippaival történteken, és csak a Kecskemét elleni, vasárnapi bajnokira figyelni, de nem egyszerű dolog…

– Ki lesz a csapatkapitány a tavaszi idényben? Ön, vagy Luque?
– Nem tudom. Egyelőre ő volt az edzőmeccsek többségén, de lesz majd erről egy bizalmi szavazás az öltözőben, vagy Benczés Miklós eldönti. Eddig választás volt.

– Igazán nem panaszkodhatnak, ideális körülmények között készülhettek a télen.
– Nagyon jól sikerült a felkészülésünk! Az első részében a száraz futások, az erőnléti dolgok voltak túlsúlyban, a második felében pedig külföldre utaztunk, jó körülmények között, füves pályán edzhettünk, nemzetközi csapatok ellen játszhattunk.

– Változik a DVTK játéka, vagy csak egy-két név változik az összeállításban?
– Szerkezetben is változni fog a csapat, hiszen érkezett Fernando. Egy árnyékék lép be a két csatár helyett, mögötte pedig ott lesz a spanyol játékos, és egy védekező középpályás.

– Lippai Ákos kiválását hogy oldják meg szakmailag és lelkileg?
– Ákos helyett jött tulajdonképpen Fernando, hiszen ő is a támadóbb jellegű focit képviselte. Sajnálatos kiválásával nem nagyon szabad foglalkozni, mert már jön a soron következő feladat, amire százszázalékosan koncentrálnunk kell. Igyekszünk túltenni magunkat a történteken, de nem egyszerű dolog, hiszen a csapatkapitányunkról van szó. Sajnálatos…

– Alaposan felkészültek a Kecskemét elleni tavaszköszöntő meccsre, hiszen még videóztak is!
– Minden egyes mérkőzésre úgy megyünk, hogy meg szeretnénk nyerni, ennek igyekszünk eleget tenni most is. Hogy mire lesz elég, majd meglátjuk, reméljük, a győzelemre! A videózás során nem kimondottan a Kecskemét csapatára készültünk, inkább a saját hibáinkat néztük meg a Videoton elleni Ligakupa-meccsen. Másodedzőnk, Vitelki Zoltán megnézte a Kecskemét–Ferencváros felkészülési meccset, az ő tapasztalatai alapján készültünk hétvégi ellenfelünkből.

Jöttek-mentek
Érkezett: Fernando Miguel Fernández (spanyol), Bernardo Frizoni (brazil), Youssef Sekour (marokkói), Vági András
Távozott, illetve szabadon igazolható: Enrique Carreno (spanyol), Halgas Tibor (kölcsönbe), Illés Richárd (kölcsönbe), George Menougong (kameruni), Pál Szabolcs (kölcsönbe), Szabó Péter (kölcsönbe)
Olvasói sztorik