Futsal

Dzsudzsák játékára is számítanak

Válogatott, illetve élvonalbeli labdarúgók sokasága szórakoztatja a drukkereket Debrecenben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Idén december 27. és 30. között immár 14. alkalommal rendezik meg a Real Team Kupát a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban. Az első, 2001-es versenyen húsz csapat küzdött egymással, ebben az évben az indulók létszáma már harminchatra bővült.

– Azt szerettük volna, hogy a sportbarátok a két ünnep között se maradjanak minőségi labdarúgás nélkül, emiatt hívtuk életre a tornát – fogalmazott a haon.hu érdeklődésére az ötletgazda, Debreceni Péter.

Az elmúlt évekkel ellentétben az idei viadal nem lesz ingyenes, a selejtezőkre és a döntőre is belépőt kell váltani, valamint lehetőség van VIP-jegy megvásárlására is, ez garantált ülőhelyet biztosít a megvásárlójának.

– Korábban többen jelezték, hogy nem tudtak bejutni a fináléra, hiszen már kora délelőtt tele volt a csarnok, erre is megoldás lesz az új rendszer. Másrészt a kényszer is szülte ezt a megoldás, mivel főtámogató hiányában máshogy nem tudnánk fedezni a megnövekedett rendezői költségeinket.

A sorsolás már elkészült, a résztvevő gárdákat négyes csoportokba osztották. Sok ismerős arccal találkozhatnak az érdeklődök. A Grand Casino együttese a korábbi négyszeres győztes Füredi Söröző jogutódjának tekinthető, ez a csapat a jelenlegi DVSC labdarúgóira épül. A Sunland Szoláriumban egykori Loki-játékosok kapnak szerepet. A Koroknai Autósiskolának a másodosztályban szereplő Balmazújváros adja a vázát, de megméretteti magát a teremlabdarúgó-bajnokság címvédője, a Mezei-Vill Berettyóújfalu is.

Ha Dzsudzsák Balázs itthon tartózkodik a torna idején, ugyancsak pályára lép, méghozzá a Viktor Security csapatában. Emellett Szélesi Zoltán, Balogh Balázs, Pátkai Máté, Busai Attila, illetve a teremfoci-válogatott Lódi Tamás is szerelést húz.

Olvasói sztorik