Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Tavaly augusztusban nevezték ki a magyar teremlabdarúgó-válogatott élére a spanyol Tomas de Aquino Rivera Amorost. Az 57 éves szakember 1987 óra edzősködik, öt különböző országban dolgozott korábban, például Japánban és Olaszországban. Több mint három évig vezette a román válogatottat, amellyel az Európa-bajnokságon a negyeddöntőig menetelt, és 2010-ben ő irányíthatta a világválogatottat is. A Dunakeszi Kinizsi edzőjeként megnyerte az NB II-t.
Szerződése 2015 végéig szól, ezalatt lesz egy teljes Európa-bajnoki és világbajnoki selejtezősorozat, s ha bármelyik nagy tornára kijut a csapat, akkor automatikusan meghosszabbítják a kontraktusát. De nem csak a férfi válogatott tartozik hozzá, hiszen az utánpótlásnak és a női vonalnak is ő a szakmai vezetője, rendszeresen jár bajnoki meccsekre, sőt az elmúlt hétvégén a hallássérültek Európa-bajnoki selejtezőtornáját is a helyszínen, Nagykátán tekintette meg.
A Rangadó.hu hétfőn egy budapesti cukrászdában – az egykori válogatott labdarúgó, a válogatott jelenlegi másodedzője, Korolovszky Gábor segítségével – beszélgetett a spanyol szövetségi kapitánnyal, aki elmondta, hogy rendkívül fontosnak tartja a sportág népszerűsítését Magyarországon, illetve annak a ténynek a tudatosítását, hogy a futsalnak szinte semmi köze a labdarúgáshoz.
– Egy éve dolgozik és él hazánkban. Hogy tetszik az ország és Budapest?
– Budapest nagyon gyönyörű város. Az élet olyan, mint Spanyolországban, ugyanúgy meg lehet találni a jó dolgokat. Jól érzem magam, nem igazán van honvágyam – mondta Sito Rivera.
– Hogy került tavaly a Dunakeszi csapatához, a másodosztályba?
– Román szövetségi kapitányként a Dunakeszi román válogatott játékosa, Safar Tony keresett meg. Elmesélte, hogy egy komoly klubról van szó, és két-három napra el is jöttem megnézni. Láttam, hogy tényleg komolyan veszik a futsalt, és jó játékosok alkotják a csapatot, akikkel lehet eredményt elérni. A szövetségi kapitányi munkát sem zavarta, ezért úgy döntöttem, hogy vállalom. Győrbe, korábban pedig a Berettyóújfaluhoz is hívtak, de azok ütötték volna a kapitányai teendőimet, és nem akartam ilyen kockázatot vállalni.
– Magyar szövetségi kapitányként maximálisan érzi a szövetség és a klubok támogatását?
– Augusztusban neveztek ki, és van egy terv, ami alapján dolgozunk. A klubokkal teljesen jó kapcsolatot ápolunk, az egyetlen probléma, hogy a Rába ETO sok meccset játszik a szezonban, és többször ütköznek az időpontjai a válogatott programjával. Ez tervezési probléma, amit a jövőben próbálunk kiküszöbölni, a következő szezon dátumai már le vannak adva a versenynaptárhoz. A szövetség sokat segít nekünk, és olyan tervezetet próbál készíteni, hogy ne ütközzenek a mérkőzések időpontjai. Nagyon jó a kapcsolat, és a nagypályás válogatotthoz hasonlóan olyan terveink vannak, hogy minden hónapban találkozzon a csapatunk a jövőben, ami eddig nem nagyon volt megoldható.
– Ebben a szakágban lehetne a legkönnyebben sikereket elérni, de mi kell ahhoz, hogy a teremlabdarúgó-válogatott még ismertebb legyen?
– Ez egy olyan történet, amit el kell adni. Két évet voltam Japánban edző, egy olyan sportágban, amit egyáltalán nem ismertek, az első mérkőzésen mégis tízezer ember volt kint Tokióban, mert megcsináltak mindent, hogy eladják. Egy kupán például be lehetne hozni minden csapatot Budapestre, ahogy ott is csinálták. A bemutatkozásom annak idején az interkontinentális kupán volt, száz újságíró, televíziók, rádiók előtt, egy hatalmas teremben. Akkor jöttek rá, hogy mi ez a sportág. Nem is tudták, hogy ilyen van, pedig az interkontinentális kupán a világ legjobbjai játszottak. Olaszországban is voltam edző, olyan játékosokkal dolgoztam, akik a világbajnokságon szerepeltek, a Napoli–Lazio meccsen ennek ellenére csak negyven néző volt. Nagy klubokról beszélünk, de senkit nem érdekelt a futsal. Akarni, és tudni kell eladni a sportágat. A kluboknak meg kell érteniük, hogy ezt reklámozni kell, a szövetség segítse őket, legyen mögöttük, és persze az eredményről is szó van. Ez egy olyan ország, ahol télen nagyon hideg van, tehát négy hónapon keresztül nehéz kint játszani. Nagyon fontos, hogy a gyerekek elkezdjenek játszani, Xavi és Iniesta is futsalozni kezdtek gyerekként, és tizennégy éves koráig Neymar is futsalozott. A futsalban minden megvan ahhoz, hogy olyan híres sportág legyen Magyarországon, mint például a női kézilabda. Ha Győrben kimegyek egy női kézilabdameccsre, látom, milyen remek hangulat van, de ha kimegyek az UEFA Futsal Cup egyik meccsére, nem látok semmi ilyesmit… Ez a marketingen múlik, ha jó eredmény van, azt el lehet adni. A magyar focisták tehetségesek, nem rosszabbak, mint a spanyolok. Amikor gyerek voltam, láttam Kubalát, Kocsist, Czibort, Puskást, szóval nekem a magyar futball egy nagyon nagy dolog volt, de aztán valami történt, megállt a magyar labdarúgás.
– Mik lehetnek a fejlődés legfőbb összetevői?
– A futsal egy jó sportág lehet Magyarország számára, de motiváltnak kell lenni, és dolgozni kell azon, hogy fejlődjön. Megvan a tervünk az utánpótlásra és a női vonalra is, de egyértelmű, hogy ennek anyagi feltételei is vannak. Ez egy létra, amin lépésről-lépésre kell felfelé haladni. Edzőtanfolyamokat kell indítani, akadémiákat kell létrehozni, utánpótlás-bázisokat, ahogy Dunakeszin, a BME-n vagy a Ferencvárosnál, és népszerűsíteni kell a futsalt. Hamarosan Szombathelyen játszunk, a nőkkel Dunaújvárosban lesz egy tornánk, hogy öregbítsük a sportág hírnevét. Budapesten kétezer fiatal futsalozik egyetemi szinten, tehát van gyökere, utánpótlása a sportágnak. Természetesen időre van szükség, de egy példa: Románia kétezer-négyben huszonegyedik volt a világranglistán, most pedig tizedik, és nem tettek semmi nagy dolgot. Van öt profi klub, emiatt erősebb a bajnokságuk, de nincs utánpótlás. Azért jöttem el Romániából, mert úgy éreztem, hogy ott nincs fejlődési lehetőség. Itt látom, hogy lehet fejlődni, és hosszú idő után az első edzőképző tanfolyam is elindult. Szerintem három éven belül olyan szintre lehet hozni a magyar futsalt, ahol lennie kell.
– Hazánkban rengetegen járnak hobbiszinten terembe focizni. Ez jó háttér lehet?
– Nagyon jó alap lehet, de a futsal egy külön sportág! A gyerekek és a felnőttek is szeretnek kis területen játszani, arra kitűnő alap lehet. Spanyolországban harminc évvel ezelőtt is így kezdődött a történet, mindenki terembe járt focizni. Nagy labdával, öt plusz egyes csapatokkal, palánkkal. Aztán rájöttek, hogy a futsal teljesen más sportág, amelynek saját szabályai vannak, semmi köze a nagypályás labdarúgáshoz. Nagyjából a kosárlabdához lehetne hasonlítani. Nagyon fontos lenne a televíziós háttér, Spanyolországban is onnantól kezdett felfelé ívelni a futsal pályája, amikor elkezdték közvetíteni a tévében. Tettek bele pénzt is, és a csapatok elkezdtek fejlődni. Ez még hiányzik Magyarországon. Az Ukrajna elleni meccsünket közvetítette a tévé, és még külföldről is többen felhívtak, hogy valamilyen úton-módon látták, és milyen jó volt a hangulat. Ennyi… El kell adni a sportágat! Ez a tea hiába finom, ha nem tudják eladni. Már az UEFA és a FIFA is népszerűsíteni akarja, és komolyan veszi ezt a sportágat, ami a sok gól miatt rendkívül látványos.
– A felnőtt, az U21-es és a női válogatotton kívül még milyen területeken tartja rajta a szemét?
– Kozma Mihálynak is segédkezem az edzőképzésben, és bárki fordulhat hozzám a futsallal kapcsolatban, szívesen segítek. Természetesen a szövetségi kapitányi ténykedés az elsődleges és a legfontosabb. Egy-két napot minden élvonalbeli klubnál szeretnék eltölteni szakmai szempontból, megmutatni néhány feladatot a fejlődés érdekében. Már voltam Berettyóújfaluban és Dunakeszin, és szeretnék menni Szombathelyre és a MAFC-hoz, illetve minden első osztályú csapathoz egy-egy napra edzést tartani. Ezáltal a válogatott is erősebb lesz, és a magyar futsal is előrejut.
– Mi a legfontosabb feladata a válogatottal ebben az évben?
– Ennek az évnek arról kell szólnia, hogy tizenöt-húsz játékosból egy olyan csapatot építsünk fel, amely elég tapasztalattal vághat neki jövőre az Európa-bajnoki és a világbajnoki selejtezőnek. A négy győri játékoson kívül a többieknek nem nagyon van európai tapasztalatuk, éppen ezért európai ellenfelekkel kell játszanunk. A magyar bajnokság nem profi, és a taktikai szintje nem olyan magas, mint szeretném, ezért nem tudok minden alkalommal új játékosokat behívni, mert új lenne számukra a filozófia, nem tudnák elsajátítani az elképzeléseimet. David Madriddal, Turzó Józseffel és Marcos Angulóval nagyjából hasonló munkát végzünk. Az ő csapataikból érkező játékosok tapasztalata nagyobb, tehát tudják, mit kérek tőlük. Az utánpótlást is figyeljük, hogy kiket lehetne felhozni annak érdekében, hogy fejlődjenek. A legfontosabb feladat, hogy legyenek edzőképzések, hiszen a játékosok nem fognak fejlődni, ha nem kapnak új impulzusokat az edzőktől.
– A MAFC edzője, Marcos Angulo lett a szlovák szövetségi kapitány. A két csapat között szorosabbra lehet fűzni az együttműködést?
– Barcelonában van egy futsal akadémiám, és Marcos is ott dolgozik. Baráti viszonyunk van, és ez nem is fog változni, akárhol is dolgozunk. Valószínűleg szeptemberben játszunk a szlovákokkal edzőmeccset, és nyilván könnyen elérhető ellenfelek lesznek, ha felkészülési mérkőzésre van szükségünk. Ebből a szempontból jó, nem hiszem, hogy más változna emiatt.
– Mi a hitvallása a sportággal kapcsolatban?
– Azt mindenkinek meg kell értenie, hogy a futsal teljesen más, a labdarúgástól teljesen különbözik. Lábbal játsszák, mint a labdarúgást, de nagyon más. Az emberek azt hiszik, hogy ez mini-futball, pedig nem! A magasabb szintű futsal koncepciója inkább a kosárlabdához hasonló, a taktikai elemek pedig inkább a kézilabdához. A gyerekeknek nagyon jó, mert gyorsan kell gondolkodni, és állandóan a kapu közelében vannak, kapura rúgnak, vagy szerelnek. Elég nagy gond, hogy a kisgyerekek is a nagy és nehéz négyes labdával játszanak, nekik kettessel vagy hármassal kellene. Jó lenne, ha az iskolákban is erőltetnék, hogy futsalozzanak a gyerekek. Ez a futballnak is jó, mert állandóan kontaktusban vannak a labdával és a társakkal. Ha ez megvan egy játékosban, onnantól kezdve lehet belőle Messi, Xavi vagy Iniesta. Huszonnégy évesen kezdtem komolyabban futsalozni. Amikor megláttuk a brazilokat, akkor mondtuk, hogy ez tényleg teljesen más sportág. Olyan passzokat lehet adni, és úgy lehet lőni spiccel, aminek semmi köze a nagypályához. Az emberfogásos védekezés pedig nagyjából ugyanaz, mint a kosárlabdában. A gyerekeknek tizenkét-tizennégy éves korig nagyon jó a futsal, mielőtt nagypályára mennének. Harminc évvel ezelőtt Spanyolországban is háború volt a két szakág között, de mostanra nem véletlenül jutottak nagyon magas szintre. Itt ugyanaz történhet, ha lesznek edzőképző tanfolyamok. Ha nem, akkor elkezdünk nagyon gyorsan nagyon nagy lépéseket tenni, de aztán megállunk. A tanuláson múlik minden. Ha vannak tanfolyamvezetők, akik tudnak képezni edzőket, és vannak, akik tanulnak, akkor lehet fejlődni. A szövetség mögöttünk van, nagyon meg vagyok elégedve, mert amit eddig kértem és megígértek, azt teljes mértékben betartották. Ennyi lehetősége régebben nem volt a futsal-válogatottnak. Vannak nehézségek, ez teljesen normális, hiszen most kezdtük el a közös munkát, nem várhatom el, hogy egyik pillanatról a másikra minden tökéletes legyen. Legutóbb a Veszprémmel volt edzőmeccsünk, nem egy válogatottal, és a dátumok miatt nem is volt ott minden játékos, de belenyugszom, hogy amikor nem lehet külföldi ellenféllel játszani, akkor nem lehet…
