Futsal

Berecz négyszer csengetett

Három góllal kikaptak Debrecenben az Admiral-Haladás VSE teremlabdarúgói.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A teremlabdarúgó NB I alapszakaszának hetedik fordulójában hosszú utazás várt a szombathelyiekre, hiszen a DEAC Armada Futsal Club otthonában léptek pályára hétfő este. A vasiaknál sérülés és eltiltás miatt több alapember is hiányzott, a hátsó alakzatban mindössze egy hadra fogható játékos vállalta a meccset – áll a klub sajtóanyagában.

Nem kezdődött jól a találkozó a vendégek szempontjából, ugyanis a debreceniek gyorsan vezetést szereztek, majd meg is duplázták előnyüket. A Hali szépítését újabb hajdúsági találat követte, ám az Admiral a fordulás előtt szépíteni tudott (3-2).

A szünet után az öltözőben maradt a szombathelyi együttes (6-2), ezzel a rövidzárlattal tulajdonképpen el is dőlt a három pont sorsa. A látogatók ugyan még feljöttek 8-6-ra, ám a debreceniek kapusa a hajrában betalált az üresen hagyott szombathelyi hálóba, kialakítva így a 9-6-os végeredményt.

Horváth Levente vezetőedző betegség miatt nem tudott a csapattal tartani, így a lefújás után Pálmay Tamás, a gárda korábbi vezetőedzője, az utánpótlásért felelős szakember értékelte a látottakat.

– Jobb volt az ellenfél, motiváltabbak, gyorsabbak voltak nálunk. Sajnos, hiba beszéltük meg a taktikai elemeket, ezeket nem tudtuk megvalósítani. A meccs elején gyorsan elhúzott a Debrecen, így végig futnunk kellett az eredmény után. Sajnos nem sikerült a pontszerzés, a jobbik csapat nyert – vont mérleget Pálmay Tamás.

Az újonc Veszprém továbbra is nyeretlen, ezúttal a Gödöllő otthonában kapott ki simán, a Cső-Montage pedig elszenvedte első vereségét az új edző, Jávor István irányításával. Az üllőiek hazai pályán kaptak ki az Aramistól, érdekesség, hogy az első félidőben kilenc, a másodikban viszont csak egy gól esett.

Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 7. forduló

DEAC Armada Futsal Club – Admiral-Haladás VSE 9-6 (3-2)

Gólszerzők: Berecz (2., 12., 25., 32.), Fekete V. (20., 23.), Szabó Cs. (22.), Tar (28.), Szalánczi (40.), illetve Balikó (13.), Halmos (20.), Jáger (29.), Egle (30.), Németh P. (34., 38.)

Gödöllői Bikák – 1. FC Veszprém 5-1 (3-1)

Gólszerzők: Nagy R. (9., 12.), Pálfi (öngól 14.), Biczi (20.), Fehér K. (26.), illetve Szabadfi (14.)

Üllő FC Cső-Montage – Colorspectrum Aramis 3-7 (3-6)

Gólszerzők: Lantos (1.), Krizbai (4., 6.), illetve Frank (2.), Csopaki (3., 8., 15.), Sámson (9., 18.), Hasenauer (39.)

Pénteken játszották: Rubeola FC Csömör – MAFC-BME-Docler-Akadémia 6-5

A Rába ETO – Újszegedi TC mérkőzést elhalasztották.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.