Futsal

„Rendbe kell tenni a fejeket”

A teremlabdarúgó-idényt gyengén kezdő MVFC vezetőedzője, Turzó József szerint mentális problémákkal küzd csapata, de továbbra is a dobogóra hajtanak.

Kapcsolódó cikkek

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

A tavalyi szezonban kiválóan teljesítő Mezei-Vill FC Berettyóújfalu NB I-es teremlabdarúgó-csapata nem úgy kezdte az új szezont, ahogy tervezték. Elvesztették a Szuperkupa-mérkőzést, a bajnokságban pedig két forduló után egy döntetlennel és egy vereséggel állnak. Az együttesnél nyáron jelentős vérátömlesztés történt, de a gárda vezetőedzője, Turzó József nem csak ebben látja az eddigi eredménytelenségük okait.

A szakember a Rangadó.hu érdeklődésére kifejtette, a költségvetésük jóval szerényebben alakul a tavalyinál, csakúgy, mint a játékosaik képessége.

– Nehéz erről beszélni, egyelőre mi is keressük az eredménytelenség okait – kezdte a Rangadó megkeresésére Turzó József. – Igazából mentális problémákkal küzd a csapatom, túl kell lépnünk a saját árnyékunkon. Elmentek a külföldi játékosaink, jelenleg csak magyarokból épül fel a keretünk. A költségvetésünk is jóval szerényebben alakul a tavalyinál, csakúgy, mint a játékosaink képessége. Úgy gondolom, ha kihozzuk magunkból a maximumot, akkor nagy nehézségek árán, de akár még a dobogót is megcélozhatjuk. Sajnos azonban nem kezdtük jól a szezont. Egy-két játékosomnak vállalnia kell olyan pluszokat, amelyekre eddig talán nem volt szükség. Az a véleményem, hogy fejben kell eldőlniük ezeknek a dolgoknak. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb mindenki rádöbben erre, és ezen próbálunk most dolgozni.

A tavaszi Magyar Kupa-elődöntőben az MVFC 14-1-re verte a Veszprémet. Most, az első bajnoki fordulóban 1-1 lett a végeredmény. Ezután Turzó mester meglepő nyilatkozatott tett: „Sajnos már nem először vagyok csalódott a pályán látottak miatt, amióta betöltöm jelenlegi pozíciómat, s azt kell mondjam, hogy ezek után el kell gondolkodjam a folytatáson. Azt hiszem az elkövetkező pár hétben eldől a sorsom, hiszen nem véletlen, hogy tizenhárom gól, amit a Veszprémnek lőttünk a Magyar Kupa elődöntőjében, elolvadt az elmúlt félévben.” Az elmúlt hetekben tehát felvetődött, hogy a szakember esetleg távozna a kispadról…

– Nincs erről szó, a vezetőség biztosított a bizalmáról. Mivel olyan a viszonyunk, ezért az elkeseredettségem ellenére is folytatom a munkát. Csináljuk tovább a dolgainkat, én is, és a játékosok is. Próbálunk előretekinteni. Szeretném kihozni a brigádból a maximumot, remélem, hogy a játékosok ebben partnerek lesznek, mert jelenleg az a kulcsfontosságú, hogy a fejeket rendbe tegyük – zárta szavait Turzó József.

Olvasói sztorik