Futsal

Fél lábbal már a döntőben

Az idegenben játszó esélyesek sikerét hozta a teremlabdarúgó NB I elődöntőjének második játéknapja.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Mezei-Vill FC Berettyóújfalu a Gödöllői Bikák otthonába látogatott. A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, hiszen az első félidő első felében kétgólos előnyre tettek szert, Schrancz Balázs először a negyedik, majd a kilencedik percben talált be a vendégkapuba (2-0). Rákapcsolt az MVFC, ennek a 14. percben lett meg az eredménye, Trencsényi zörgette meg a hazai hálót, végül a félidő utolsó percében az egyenlítés is sikerült Rábl révén (2-2).

A második félidőben is négy percre volt szükség az első találatra, Szécsi révén először vezetett a mérkőzésen a Berettyó (2-3), a 31. percben pedig már kettő volt a vendégelőny, Nagy Tamás vette be Hegedűs kapuját. A következő percekben Leo Mendes duplázásának örülhettek a hajdúságiak, a 38. percben pedig Nagy István zárta a gólparádét (2-7).

A Mezei-Vill FC ezzel a győzelemmel nagy lépést tett a döntőbe jutás felé, mindössze egy győzelem kell hozzá. Folytatás május 21-én, hétfőn, Berettyóújfaluban – írja a klub honlapja.

A másik ágon még simább meccset hozott a címvédő Rába ETO és az Aramis második találkozása, így érik az álomdöntő…

Teremlabdarúgó NB I, elődöntő, 2. mérkőzések

Gödöllői Bikák – Mezei-Vill FC Berettyóújfalu 2-7 (2-2)
Gólszerzők: Schrancz B. (4., 9.), illetve Trencsényi (14.), Rábl (20.), Szécsi (24.), Nagy T. (31.), Leo Mendes (32., 33.), Nagy I. (38.)
Colorspectrum Aramis – Rába ETO 3-9 (1-5)
Gólszerzők: Da Silva Ribeiro (18., 34.), Korozmán (40.), illetve DS Martins (2., 20.), Lódi (3., 33.), Gyurcsányi (5.), Harnisch (16., 26.), Al-Ioani (23.), CE Martins (25.)

Olvasói sztorik