zidane

A Borussia Dortmund gaboni gólvágója, Pierre-Emerick Aubameyang már többször nyilatkozta, hogy csakis Real Madrid kedvéért hagyná el a német klubot, mert nagypapájának megígérte, hogy egyszer ott fog játszani. A gaboni csatárklasszis természetesen már össze is boronálták a királyi gárdával, miszerint a 27 éves támadó lesz a Real nagy nyári igazolása. Arra azonban eddig senki nem gondolt, hogy Zinédine Zidane vezetőedző mit szólna Aubameyang leigazolásához, és most kiderült, a francia szakember egyáltalán nem tartja szükségesnek a gaboni szerződtetését. A Bild szerint Zidane teljesen elégedett a blancók támadószekciójával, és jelezte, nincs szüksége Aubameyangra.
2017. 01. 11. 14:33
Zinedine Zidane, a spanyol labdarúgó-bajnokságban éllovas Real Madrid vezetőedzője szerint a csapat legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo elfogadta, hogy időnként pihenésre van szüksége. A francia szakvezető minderről azok után nyilatkozott, hogy a portugál játékost nem nevezte az együttes keretébe a szerdai, Sevilla elleni kupamérkőzésen. – Beszélgettünk erről a kérdésről, és azt kell mondanom, Cristiano nagyon intelligensen áll a dologhoz. Elmondtam neki, azt szeretném, ha a fontos meccseken és az idény végén lenne a legjobb formában, ez viszont nem lehetséges, ha hetven nap alatt húsz mérkőzést játszik. Igazi vezér a pályán és azon kívül is, aki minden találkozón szeretne szerepelni, de neki is szüksége van a pihenőre, ezt el is fogadta – mondta Zidane. Ronaldo a madridiak eddigi 15 bajnokijából négyről hiányzott, ez kettővel több, mint amit a teljes előző idényben kihagyott. A Real - amely hétvégén a Granada ellen folytatja bajnoki szereplését - 38 tétmérkőzés óta veretlen, a bajnokságot pedig úgy vezeti 16 forduló után hárompontos előnnyel, hogy riválisainál egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
2017. 01. 07. 08:30
Olvasói sztorik