Nemzetközi foci

Ramos: megérdemelte a továbbjutást a Celta

A Real hátvédje szerint nem lehet kifogás a sok sérült; Zidane csalódott, de elégedett a játékosaival.

A Spanyol Kupában elszenvedett hazai vereség után (1-2) nem tudta megfordítani a párharc állását a Real Madrid szerda este. A királyi gárda a Celte Vigo elleni negyeddöntő visszavágóján sem tudott nyerni (2-2), így idő előtt búcsúzni kényszerült. Az összecsapás végén a madridiak vezetőedzője, Zinedine Zidane elmondta, mindent megtettek ezen a mérkőzésen és csak gratulálni tud a játékosainak a mutatott játékhoz, a csapatkapitány, Sergio Ramos pedig gratulált a Celtának a hivatalos honlapon.

– Csalódottak és letörtek voltunk az öltözőben a kiesés miatt, de különösen a teljesítményünk láttán – kezdte Sergio Ramos. – Mielőbb ki kell keverednünk a jelenlegi helyzetünkből. Mindig nagyon fájdalmas kiesni egy sorozatból, mi sem és a szurkolóink sem örülnek, de előre kell néznünk, és meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk tanulni a hibáinkból. Ebben a szakaszban jobb kiesni, mint a későbbiekben, amikor a bajnokság és a Bajnokok Ligája közben vagyunk. Biztos vagyok abban, hogy a mester büszke ránk és inkább a kupában veszít. Viszont tilos bármit elvitatni az ellenfelünktől, Gratulálnunk kell a Celtának, megérdemelten jutottak tovább. A sok sérülés sem lehet kifogás a búcsúra – zárta a spanyol hátvéd.

– Hogy volt-e valami pozitív? Igen, jó meccset játszottunk, de ennyi, mert végül kiestünk, ezért érthető a jelenlegi csalódottságunk – ezt már a Real trénere, Zidane mondta a meccs után. – Talán ha van még egy támadás, vagy még néhány perc, sikerült volna fordítanunk. Úgy gondolom, taktikailag jó meccsen vagyunk túl, végig idegesítettük az ellenfelünket. Az elgondolás jó volt, az utolsó pillanatig zavart keltettünk. Ami leginkább fáj, hogy kiestünk egy olyan teljesítmény után, mint amit ma mutattunk. Amennyiben nem érdemled meg a továbbjutást, magadat hibáztatod, de most nem tudjuk ezt tenni. Szégyen, hogy végül nem azt kaptuk, amire számítottunk, csalódott vagyok a srácok miatt. Fenomenálisan játszottunk az első harmincöt percben és a balszerencsés öngól után sem adtuk fel, folytattuk és remek meccset játszottunk, egészen a végéig – vélte a kopasz szakember.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.