vb

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A chileiek szerint a meglepő, védekező holland felállás okozta 2-0-s vereségüket a B-csoport utolsó fordulójának rangadóján. – Nyerni akartunk, mindent megtettünk ennek érdekében, ám egyszerűen nem találtuk a megoldást a végig csak a védekezésre koncentráló rivális játékára – mondta Jorge Sampaoli, a chileiek szövetségi kapitánya, aki a mérkőzés után még nem tudhatta biztosan, hogy a házigazda Brazília vár majd csapatára a nyolcaddöntőben, ám előre jelezte, hogy akkor sem fognak megijedni, ha Luis Felipe Scolari csapatával kell majd szombaton megküzdeniük. A két dél-amerikai együttes négy éve is az egyenes kieséses szakasz első körében találkozott egymással, akkor a brazilok nyertek 3-0-ra. A dél-amerikai együttes az egyik legnagyobb sztárja, Arturo Vidal nélkül lépett pályára a hollandok ellen, és az ő energikus, támadásban, illetve védekezésben is hatékony játéka érezhetően hiányzott a chileiek futballjából. – Az első két mérkőzésünk nagyon kemény volt, ezért a májusban műtött térdemnek szüksége volt egy kis pihentetésre, ráadásul sárga lapom miatt egy újabb figyelmeztetés után a következő meccset ki kellett volna hagynom – mondta Vidal, hozzátéve, hogy a nyolcaddöntőben mindenképpen játszani fog. Holland oldalon teljes volt az öröm a mérkőzés után, melyen a szakembereket is meglepve Louis van Gaal kapitány balhátvédként szerepeltette a válogatott veterán támadóját, Dirk Kuytot. – Nagyon élveztem ezt a szerepkört. Sosem játszottam még ezen a poszton, de a kapitány néhány hete említette, elképzelhető, hogy itt lesz majd szükség rám a tornán. Természetesen mondtam neki, hogy készen állok a feladatra – mondta lelkesen a 33 éves Kuyt a 99. válogatott meccse után. A holland tréner a rivális által bírált 5-3-2-es felállást már hónapokkal ezelőtt előrevetítette, ezúttal pedig meg is védte taktikáját. – Arról van szó, hogy olyan hadrendben játszatod a csapatod, amilyenre a képességei alapján a legalkalmasabb – fejtegette a vébé után a Manchester Unitedhez távozó Louis van Gaal, kiemelve, hogy a klasszikus 4-3-3-as holland felállásban a támadóinak a chilei szélső védők ellen többet kellett volna védekezniük, ami felemésztette volna az energiáikat. A százszázalékos teljesítménnyel nyolcaddöntős hollandok a vébén eddig meggyőzően játszó mexikói csapattal találkoznak a 16 között, Chile pedig Brazíliával mérkőzik.
2014. 06. 24. 13:25
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Irán középpályása, Ashkan Dejagah reméli, hogy bekerülnek a legjobb tizenhatba. Ehhez a bravúrhoz viszont le kell győzniük Bosznia-Hercegovinát, ami nem lesz könnyű feladat. Kezdetben a sündisznóállásból kicsit ki kéne lépniük, mert a világbajnokságon még nem szereztek gólt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak egyet kaptak a két meccs alatt, azt is az argentinoktól akik Messi 91. percben szerzett találatával szerezték meg a győzelmet (1-0). Carlos Queiroz szövetségi kapitánya legénysége az első körben Nigéria ellen döntetlent ért el (0-0) és ezzel még megmaradt a matematikai esélye a továbblépésre. Dejagah hisz benne, hogy a portugál trénerrel sikerülhet a bravúr. – Biztos vagyok benne, hogy mindenki a legjobbját nyújtja a harmadik mérkőzésen. Látok esélyt arra, hogy továbbjussunk a csoportból – mondta a Fulham szélsője. – Javultunk, és még javulnunk is kell néhány területen. A célunk, hogy legyőzzük Boszniát. Nincsenek olyan játékosaink, mint Messi, Agüero, vagy Di Maria, ezért nekünk még jobban kell összpontosítanunk. Az edzőnk rengeteg időt töltött azzal, hogy felkészítsen bennünket a legjobbak ellen. Ezért játszunk kemény védekezőfocit, hiszen ha nem ezt tennénk Messiék szétszedtek volna minket. Tudatosan jól szervezetten kell játszanunk a következő mérkőzésen is.
2014. 06. 24. 12:38
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Kolo és Yaya Touré testvére, Ibrahim a múlt héten, 28 éves korában vesztette életét. A két fivér úgy döntött, ennek ellenére is vállalja a játékot, és ott lesznek a C-csoport utolsó mérkőzésén, Görögország ellen. A csoportból Kolumbia már biztosan továbbjutott, de a második helyre jó eséllyel pályáznak az Elefántok, hiszen nekik három, a japánoknak és a görögöknek egy-egy pontja van. Elefántcsontpartnak már csak azért is megérné továbbjutni, mert az államelnök megduplázná a prémiumukat (25 ezer euró fejenként). A görögöknek csak a győzelem elfogadható, ha el akarják kerülni a kiesést.
2014. 06. 24. 12:34
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Volker Finke továbbra is Kamerun vezetőedzőjeként akar dolgozni, annak ellenére, hogy csapata nyeretlenül, az utolsó helyen végzett a vébé A-csoportjában. – Van egy szerződésem. El fogom végezni a munkát, amivel megbíztak – mondta a német edző hétfőn este. A szelídíthetetlen oroszlánok becenévre hallgató válogatott ezen a világbajnokságon, sokkal inkább szelíd kiscicaként teljesített, hiszen Mexikó ellen 1-0-ra, Horvátország ellen 4-0-ra, Brazília ellen pedig 4-1-re kapott ki. Finke tehát a gyenge világbajnoki teljesítmény után is maradni szeretne, de vajon a vezetőség mit szól hozzá?
2014. 06. 24. 09:48
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A hazai csapat a 22 éves csatár duplájának is köszönhetően nyert 4-1-re, csoportelsőként ment tovább a nyolcaddöntőbe, ahol egy másik dél-amerikai együttessel, Chilével találkozik majd. Nem érezte magán a nyomást, és a többi között ennek köszönhetően játszott kiválóan Neymar, a házigazda brazil válogatott kulcsembere a Kamerun elleni utolsó világbajnoki csoportmérkőzésen hétfőn. – Mindig is mondtam, hogy nincs teher, ha egy teljes csapat áll mögötted. Ez az, amiről álmodtam kisgyerek korom óta, és mindig is ilyen meccseket szerettem volna játszani – fogalmazott Neymar. Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány kiemelte, hogy csatára igazi versenyzőtípus, és ezt mindig is hangoztatta. – Nem csak a mi csapatunkban vannak sztárok. Például az argentinok játéka Messire épül. A brazilok mögött a mexikóiak jutottak tovább az A-csoportból, miután 3-1-re verték a horvátokat. A közép-amerikai gárda a 72. és 82. perc között háromszor is eredményes volt, a végén Ivan Perisic csak szépíteni tudott. Miguel Herrera szövetségi kapitány a 35 éves Rafael Marquez teljesítményét emelte ki. – Egy pillanatig sem hezitáltam, hogy a vébé előtt őt nevezzem ki csapatkapitánynak. Igazi vezér! Az első akadályt átugrottuk. Most egy napig ünneplünk, aztán már a hollandok elleni vasárnapi nyolcaddöntőre összpontosítunk – mondta Herrera. A második találat szerzője, Andrea Guardado osztotta a szövetségi kapitány véleményét. – Marquezt már többen visszavonultatták volna. Rá kell nézni, úgy játszik, mint egy huszonhárom éves. A horvátok szövetségi kapitánya, Niko Kovac csapata búcsúja után jelezte, nem lát okot, amiért ne maradhatna posztján. Hangsúlyozta, az is nagy siker volt, hogy kijutottak a világbajnokságra, és a csoportban Brazília és Mexikó számított favoritnak. – Az elmúlt fél évben olyan jeleket mutatott a csapatom, amely alapján szeretném, ha folytatnánk a közös munkát – tette hozzá.
2014. 06. 24. 09:09
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Lionel Messi szerint az argentin válogatott a világbajnokság egyenes kieséses szakaszában mutatja majd meg, miért tartják a torna egyik esélyesének. A négyszeres aranylabdás mindkét csoportmérkőzésen győzelemhez segítette csapatát, a bosnyákok ellen az ő gólja biztosította a 2-1-es sikert, míg Irán ellen a hosszabbításban szerzett találatával állította be az 1-0-s végeredményt. – Ha elemezzük ezt a két mérkőzést, azt mondhatjuk, hogy tudunk jobban játszani. Ahogy haladunk előre a tornán, javul majd a teljesítményünk, hogy aztán megmutassuk legjobbunkat. Tudjuk, hogy eddig nem játszunk olyan jól, ahogy várták tőlünk, de kvalifikáltuk magunkat a következő körbe, és ez volt az első számú célunk – idézi Messit a brit Mirror. A világ egyik legjobb futballistájának tartott Messi elismerte, hogy nehezen bírtak az irániakkal. – Nehéz volt feltörni a védelmüket. Kemény feladat az olyan csapatok ellen játszani, amelyek ennyire bezárnak. Ki kell javítanunk a hibáinkat, be kell ismernünk, hogy eddig nem játszottunk azon a szinten, ahogy akarunk, de legalább megszereztük a három pontot, így nem kell szenvednünk utolsó csoportmeccsünkön – nyilatkozta az argentin klasszis. Az argentin válogatott szövetségi kapitánya, Alejandro Sabella nem először dicsérte Messit. – Természetesen minden játékosunk hozzátett a győzelemhez, de azért sokat segít, hogy van egy zsenink, akit Messinek hívnak. Mindenki szeretné, ha lenni Messije, de szerencsére ő argentin, így nálunk játszik – mondta a szakvezető.
2014. 06. 24. 09:01
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az amerikai Jermaine Jones a világbajnokságok történetének 2300. találatát jegyezte Portugália ellen a brazíliai tornán. A német származású, de 2010 óta az Egyesült Államok válogatottját erősítő 32 éves középpályás a 2-2-es döntetlennel végződött találkozó 64. percében, 1-0-s hátrányban szerezte a történelmi találatot: amerikai szöglet után a portugálok a kaputól 25 méterre helyezkedő Joneshoz fejelték ki a labdát, a középpályás pedig egy állítás után hatalmas gólt lőtt a mozdulni sem tudó Beto kapujának bal sarkába. Érdekesség, hogy az 1800. vébé-találat is a két együttes mérkőzésén született: a portugál Beto szerezte a 2002-es japán-koreai torna csoportkörében, azt a találkozót 3-2-re nyerte az amerikai válogatott. Az első vébé-gólt 1930. július 13-án a francia Lucient Laurent szerezte Mexikó 4-1-es legyőzésekor.
2014. 06. 24. 08:47
Olvasói sztorik