szurkolók

Továbbra is minden erejükkel azon vannak az Újpest-szurkolók, hogy a vezetők vonják vissza a csapat új címerét és a régi, hagyományos logó díszítse a klub mezét. A lila-fehér drukkerek a múlt héten már szerveztek egy nagyobb méretű demonstrációt a Szusza Ferenc Stadionnál, hogy jobb belátásra bírják a vezetőket, péntek délelőtt pedig beszámoltunk arról is, hogy a tulajdonos, Roderick Duchatelet, az ügyvezető, Gyarmati Eszter és az ügyvéd, Visontai Csongor arcképével ellátott plakátokat helyeztek ki, a „Keressük őket! Bűnük: A tradíció meggyalázása” felirattal. A Hungarian Fanatics Facebook-oldal pedig arról számolt be, hogy az újpesti fanatikusok a játékosok lakásainál jártak és nyomatékosították „a dolgokat” a címerváltoztatással kapcsolatban: „Ha nem velünk, ellenünk” - üzentek transzparensen a drukkerek a focistáknak.
2017. 07. 14. 20:42
A Labdarúgó Szurkolók Szövetsége (FSF) Angliában arra figyelmeztette a Premier League vezetőit, hogy a bajnokságban üresek lehetnek a lelátók azokon a hétvégi mérkőzéseken, amelyek későn, a tervek szerint 19.45-kor kezdődnek. „Egyre több az olyan mérkőzés, amely megnehezíti a szurkolók életét, különösen azokét, akiknek sokat kell utazniuk” ‒ áll az FSF által megfogalmazott közleményben. A szervezet véleménye szerint nagyon sok idő telt el, amíg a mostani lelátói légkör – amely a műsorszolgáltatók számára is értéket képvisel – a szurkolók aktív közreműködésével kialakult a Premier League-ben. „Hogyan néznének ki az üres lelátók?” ‒ tette fel a kérdést az FSF, amely szerint a Premier League a műsorszolgáltatókkal közösen mintha "szándékosan" arra törekedne, hogy a drukkerek számára egyre nehezebb legyen bajnoki találkozókra járni Angliában. A Premier League hétvégi mérkőzéseit a hagyományoknak megfelelően délután, illetve kora este rendezték meg. A 2016‒2017-es szezonban szombaton - helyi idő szerint - 17.30-kor, vasárnap 16.30-kor volt a legkésőbbi kezdés. Az új műsorszolgáltatással kapcsolatos végleges döntést a Premier League vezető testülete 2018 februárjában hozza meg. A The Times információja szerint az angol liga vezetői azt is tervezik, hogy a jelenleg élőben közvetített 168 bajnoki mérkőzés számát a 2019‒20-as idényre 190-re emelik.
2017. 06. 14. 10:13
Az iráni fővárosban tömegek ünnepelték hajnalig tartóan a válogatott sikerét: azzal, hogy a portugál Carlos Queiroz irányította nemzeti csapat 2-0-ra nyert Üzbegisztán ellen hétfőn az ázsiai selejtezősorozat nyolcadik fordulójában, kijutott a jövő évi oroszországi világbajnokságra. A diadal nyomán harsogtak az autódudák, ezrek vonultak Teherán utcáira, és lepték el a főbb tereket, iráni zászlót lengetve és hangosan éltetve a labdarúgókat, akiket külön Twitter-üzenetben köszöntött Haszan Rohani iráni elnök. Irán – amely eddig négyszer, 1978-ban, 1998-ban, 2006-ban és 2014-ben szerepelt vébén – a jövő évi torna harmadik résztvevője: a házigazda Oroszországon kívül korábban Brazília biztosította helyét a 2018. június 18. és július 15. között sorra kerülő világbajnokságon.
2017. 06. 13. 11:04
A magyar válogatott még soha nem kapott ki Andorrától, nem is tették zsebre a játékosok, amit a szurkolóktól kaptak a lefújás után péntek este. „Vedd le a mezt, vedd le a mezt” ‒ üvöltötte a magyar szurkolótábor a meccs után. A biztonságiak próbálták leterelni a csapatot a pályáról, de néhány játékos még közelebb ment, levette és bedobta a mezt a szurkolók közé, mire egy nő megszólalt: „töröld ki vele a segged”. Többen háborogtak, minek veszik el a játékosok mezét, és jött a „dobd vissza, dobd vissza” skandálás, majd a csapat teljesítményéről mondtak véleményt: „kurva gyenge!” A felvételen látszik, hogy a biztonságiaknak szó szerint vissza kell tartaniuk a szurkolókat a játékosoktól. A csapatkapitány Dzsudzsák Balázs, és a szövetségi kapitány, Bernd Storck sem tudta lecsillapítani a kedélyeket.
2017. 06. 10. 08:23
Olvasói sztorik