NB I

Kiakadtak a szurkolók az újpesti címerterveken

Modern stílusirányzatot és jellegzetes motívumokat várt a lila-fehérek ügyvezetője.
  • Ezeket a címereket az tervezte, aki a Fradi-kabalát???
  • Szégyen gyalázat! Ha véletlenül pont nincs semmi balhé a klub körül, akkor gyorsan belülről kreálnak egyet. Kabaré…
  • Hozzá ne merjetek nyúlni a címerhez!!
  • Vicc az összes, rajtunk fognak nevetni a zöldek.
  • Enyhén szólva sem nyerte el a szurkolók tetszését az Újpest címerváltoztatási kezdeményezése. A fővárosi klub a honlapján tette közzé azt a három tervet, melyre szavazni lehet.

    – Az elmúlt 132 év alatt többször is volt már a címerben kisebb-nagyobb változás, és ezek a módosítások mindig igyekeztek a hagyományok tisztelete mellett az új kor lendületének is megfelelni. A mai magyar mezőnyben is volt már példa hasonlóra változtatásra, megemlíthetjük a Videotont, az MTK-t, a Haladást vagy a Puskás Akadémiát. Klubunk az új logó készítőit is arra kérte, hogy olyan terveket készítsenek, amelyek megfelelnek a mai modern stílusirányzatoknak, de ugyanakkor tartsák meg azokat a jellegzetes motívumokat, amelyek egyértelművé teszik, hogy azt melyik csapat viselheti a mezén. Fontosnak tartjuk, hogy egy letisztult és tiszteletet ébresztő címer kerüljön fel a lila-fehér szerelésre – mondta az ujpestfc.hu oldalnak Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató.

    A klub Facebook-lapjánpillanatokon belül rengeteg olyan hozzászólás jelent meg, amely szerint a drukkerek nem kérnek az új tervekből.

    Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

    24-logo

    Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
    küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
    Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
    a böngésző beállításaiban.