Nemzetközi foci

Botrány a Palermónál: a magyar csatárra is rászálltak a vérmes drukkerek

Nem fogták vissza magukat a szurkolók.

Hazatért nyári edzőtáborából a Serie A-tól búcsúzó Palermo, az első olaszországi tréning előtt pedig nem várt vendégek jelentek meg. A vérmes drukkerek látogatást tettek a szicíliai csapatnál, az első számú közellenségnek Maurizio Zamparini elnök bizonyult, de több játékos is célkeresztbe került – írja az ilovepalermocalcio.com.

A Fradival, Vidivel és több európai csapattal is szóba hozott Alessandro Diamantira nem haragudtak a drukkerek, neki csak annyit mondta, hogy hagyja el a Palermót, mert ez a csapat nem érdemli meg őt. Több labdarúgónak azonban nem volt ekkora szerencséje.

Füstbombák, petárdák és hanggránátok is előkerültek, Morganella és Rispoli autóját pedig lökdösni kezdték a felháborodott szurkolók. A magyar csatárt, Balogh Norbertet is megtalálták, gúnyos fogadtatásban részesült: „itt van az új Vázquez” – kiabálták neki, utalva Zamparini egyik korábbi dicsérő nyilatkozatára.

A helyszínre természetesen kivonultak a rendőrök is, így előbb-utóbb sikerült elkezdeni a tréninget a csapatnak. Zamparini az inzultust követően üzent a drukkereknek.

– Elfogadom az agressziót, ha rólam van szó, de azt már nem engedhetjük meg, hogy a játékosokat is zaklassák. Azt kérem, hogy engedjétek a csapatnak, hogy nyugodtan edzenek, máskülönben a harmadosztály vár rátok.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik