sporttv

Pontosan 15 évvel ezelőtt kezdte meg műsorsugárzását a Sport Televízió, melynek első közvetítése az Újpest–MTK bajnoki labdarúgó-mérkőzés volt. „Tizenöt év nagy idő a magyar tematikus televíziózásban, de a kor önmagában nem érdem – idézi az MTI Máté Pált, aki a kezdetektől a Sport TV főszerkesztője. – Nem sokkal a vetélytárs nélküli indulás után gombamód szaporodni kezdtek a sporttal foglalkozó tévécsatornák, ami jelezte, illetve jelzi a mai napig, hogy sikeres volt mindaz, amibe belekezdtünk. Azt pedig minden kollégámnak köszönöm, hogy tizenöt évesen is változatlanul erősek vagyunk a hazai és a közép-európai piacon.” A Sport 1 mellett 2004. szeptember 4-én elindult a Sport 2, majd 2009. december 10-én a Sport M. A csatornákat működtető társaság közleménye szerint a jelenleg Csehországban és Szlovákiában látható Sport 1-gyel és Sport 2-vel együtt öt sportcsatornát üzemeltetnek az AMC Networks International - Central Europe budapesti központjában. Az elmúlt másfél évtizedben olyan jelentős magyar sportsikereket közvetített az adó, mint a jégkorong-válogatott két A csoportos feljutása a divízió I-es vb-ről (2008 és 2015), illetve a csapat 2009-es bemutatkozása a „nagy” vb-n. Dzsudzsák Balázs Finnország elleni és Rudolf Gergely Svédország elleni utolsó pillanatos találatát is a csatorna sugározta. A Sport TV alapításától kezdve élőben közvetíti a spanyol labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit, a 2015-16-os labdarúgó BL-szezon már a hetedik, amelyet a Sport TV-n követhetnek a nézők, s 2015-től visszatért a csatornára a kézilabda Bajnokok Ligája is. Mindezek mellett jégkorong és vízilabda BL-meccseket is láthatnak a nézők. Magyarországon továbbra is a Sport TV közvetíti az NFL, az NBA és az NHL meccseit, az UEFA európai selejtezősorozatait, valamint kézilabda, röplabda, kosárlabda, jégkorong és darts világversenyeket. A Sport TV portfóliójába olyan saját gyártású műsorok is beletartoznak, mint a Harmadik Félidő, a Trash Talk, a Mai helyzet és az Út Milánóba. Nem sikerült megállapodni Azonban nem minden néző ünnepelhet együtt jövő hónaptól a születésnapos adóval: a Sport TV Facebook-oldalának bejegyzése alapján több háztartásból is eltűnhetnek a csatornák. (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s); if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));Az Antenna Hungária drasztikus árcsökkentési igénye miatt nem tudtunk megállapodni, így november 1-től a Sport1, a Sport...Posted by Sport TV on 2015. október 2.
2015. 10. 02. 15:50
Olvasói sztorik