spartacus

Fokozott figyelemmel készül a rendőrség a vasárnap 17.30-kor kezdődő DVTK II – Nyíregyháza Spartacus NB III-as mérkőzésre – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek. Janasóczki Attila kifejtette: a meccset a miskolci DVTK Stadionban rendezik. A rendbontások megelőzése, a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében a miskolci rendőrkapitányság vezetője, Bogyay Ferenc rendelte el az ellenőrzést. A szóvivő kitért arra is, hogy Miskolcot három irányból célszerű megközelíteni majd, délről az M30-as autópályán, a 37-es főúton, és a 3-as főúton Nyékládháza felől. Mint mondta, a vendégszurkolókat az M30-as déli lehajtója előtti útszakaszra várják, ahol összegyűjtik és konvojba rendezik az érkező buszokat és személygépkocsikat, majd intézkednek a DVTK Stadionhoz történő kísérésükről. A helyszínen külön parkolót biztosítanak a vendégszurkolók gépjárműveinek. A pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is szabálysértés, azok megtalálása esetén szabálysértési eljárást kezdeményeznek – hívta fel a szurkolók figyelmét Janasóczki Attila.
2016. 05. 14. 09:34
Változás történt a Nyíregyháza Spartacus tulajdonosi körében. Révész Bálint a múlt hét végén bejelentette, hogy mivel cégeinél több nagy fejlesztés illetve beruházás várható a következő hónapokban, a háttérből kívánja támogatni a nyíregyházi labdarúgást. A jövőben Brekk János lesz a tulajdonos, Révész Bálint pedig a klub elnökeként és támogatójaként dolgozik tovább, és mindent megtesz azért, hogy a csapat folytathassa - eddig töretlen – menetelését az NB-I felé. Az eredmények és a csapat előtt álló perspektívák nagyobb intenzitású tulajdonosi energiákat és jelenlétet igényelnek, amelyekkel Brekk János mind szakmai mind elhivatottsági szempontból rendelkezik. A klub vezetése biztos abban, hogy az új struktúra sikeres lesz - írja a Szpari hivatalos honlapja. - Révész Bálint nélkül nincs profi futball Nyíregyházán, és a cégcsoport száz százalékban a klub mögött marad. Hosszú évek óta együtt dolgozunk, a jövőben a napi munkában nagyobb hangsúllyal veszek részt. Számunkra a fő cél most a bajnokság megnyerése, majd az élvonalba történő visszakerülés, melynek érdekében már most elkezdtük a tárgyalásokat – mondta Brekk János tulajdonos.
2016. 05. 10. 16:42
Olvasói sztorik