NB III

Fokozott rendőri ellenőrzés egy NB III-as meccs miatt

Fokozott figyelemmel készül a rendőrség a vasárnap 17.30-kor kezdődő DVTK II – Nyíregyháza Spartacus NB III-as mérkőzésre – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek.

Janasóczki Attila kifejtette: a meccset a miskolci DVTK Stadionban rendezik. A rendbontások megelőzése, a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében a miskolci rendőrkapitányság vezetője, Bogyay Ferenc rendelte el az ellenőrzést. A szóvivő kitért arra is, hogy Miskolcot három irányból célszerű megközelíteni majd, délről az M30-as autópályán, a 37-es főúton, és a 3-as főúton Nyékládháza felől.

Mint mondta, a vendégszurkolókat az M30-as déli lehajtója előtti útszakaszra várják, ahol összegyűjtik és konvojba rendezik az érkező buszokat és személygépkocsikat, majd intézkednek a DVTK Stadionhoz történő kísérésükről. A helyszínen külön parkolót biztosítanak a vendégszurkolók gépjárműveinek.

A pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is szabálysértés, azok megtalálása esetén szabálysértési eljárást kezdeményeznek – hívta fel a szurkolók figyelmét Janasóczki Attila.

Olvasói sztorik