rapid
A Rapid Wientől érkezik az új kapus.
2017. 06. 24. 15:12
Csütörtök este a Szántó Tamást foglalkoztató Rapid Wien a Red Bull Salzburg ellen lépett pályára az Osztrák Kupa fináléjában. A találkozón a salzburgiak szerezték vezetést, de a Rapid öt perc alatt egyenlíteni tudott. Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra kerülhet sor a kupadöntőn, ám a Salzburg a 85. percben bevitte az aranyérmet jelentő találatot. A magyar középpályás kezdőként lépett pályára az összecsapáson, edzője a 73. percben cserélte le, így a kispadról figyelhette a drámai utolsó perceket, amely után az ezüstéremmel kellett beérnie.
2017. 06. 01. 22:32
A bécsi zöld-fehérek fiatal magyarja győztes gólt szerzett a Sturm ellen, majd sérülés miatt kellett cserét kérnie.
2017. 05. 22. 17:32
Szántó Tamás 17. percben lőtt góljával szerzett vezetést a Rapid Wien a Sturm Graz elleni osztrák bajnokin. A magyar játékos húsz méterre a kaputól kapta meg a labdát, majd mivel senki nem lépett ki rá a tizenhatoson belülre vitte, ahol jobbal kilőtte a jobb alsó sarkot. A 21 éves focista ötödik gólját ünnepelhette a szezonban, ennek azonban egy honfitársa, a Sturm kispadján ülő másodedző, Szabics Imre biztosan nem örült.
Szántót az 54. percben lecserélte edzője, gólja pedig győzelmet ért, hiszen a hármas sípszó után 1-0 állt az eredményjelzőn.
Szántó gólja
2017. 05. 21. 17:12
A Fradi-játékos édesapja vette át a Rapid Wien irányítását.
2017. 04. 11. 13:16
A Fradi csatára szerint a magyarok kicsit kényelmesek, de sok mindenben hasonlítanak az osztrákokra.
2017. 03. 24. 10:02
A Rapid középpályása nincs letörve a kevesebb játéklehetőség miatt, folyamatosan próbál bizonyítani az új edzőnek.
2017. 02. 18. 12:11
A Rapid fiatal magyarja egyelőre türelmes, de célja egyértelmű: élvonalban szeretne felnőtt rutint szerezni.
2017. 02. 10. 09:36
Szántó Tamás tizenegyese döntött a Rapid javára az edzőmeccsen.
2017. 01. 25. 16:45