politika

Nemzetközi foci

A diplomáciai feszültség miatt júniusban lesz az Észak-Korea‒Malajzia mérkőzés

A két ország közötti feszült diplomáciai helyzet miatt az ázsiai futballszövetség (AFC) június 8-ra halasztotta a Koreai NDK és Malajzia válogatottjának mérkőzését. A malajziai kormány nyomására az ország szövetsége kérte a 2019-es Ázsia-bajnokság selejtezőjének elnapolását, amelyre eredetileg március 28-án került volna sor Phenjanban. Az AFC szerdán közölte, hogy az észak-koreaiak április 14-ig javasolhatnak egy semleges helyszínt a meccsre, és a visszavágóra ugyancsak semleges környezetben kerül majd sor. Ha a KNDK szövetsége nem áll elő javaslattal a határidőig, akkor törlik a találkozót. A két ország kapcsolata azután romlott meg, hogy februárban a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren meggyilkolták Kim Dzsong Namot, Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor féltestvérét. Két nő mérgező anyagot kent az arcára, a holttestben pedig a világ legveszélyesebb idegmérgét, VX-et mutattak ki a vizsgálatok. Az őrizetbe vett indonéz és vietnami nő azt vallotta: azt hitték, hogy tévés átverésben vesznek részt. Az ügyben a malajziai hatóságok több észak-koreait is gyanúsítanak, legalább négyen közülük még a gyilkosság napján elhagyták az országot, és visszatértek Phenjanba. Az észak-koreai diktatúra a holttest haladéktalan átadását követelte, és Malajzia felelősségét is felvetette. A diplomáciai szóváltást követően mindkét ország kiutasította a másik állam nagykövetét.

Rangadó
vissza a címlapra
Nemzetközi foci

Eltiltottak egy török focistát, mert a kurdok helyzetéről írt

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.