novothny

Az OTP Bank Liga 33., idei utolsó fordulójában a Debrecent fogadja a DVTK labdarúgó csapata Mezőkövesden. Szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatónkon Bódog Tamás és Novothny Soma válaszolt az újságírók kérdéseire. Bódog Tamás: - Végre itt van az a mérkőzés, amire vártunk, amiért dolgoztunk az elmúlt két hónapban. Amit kértünk két hónappal ez előtt, hogy legyen a sorsunk az utolsó fordulóban a mi kezünkben, az hála Istennek megadatott. Remélem, hogy a játékosokkal közösen le fogjuk aratni a kemény munka gyümölcsét és bebiztosítjuk a bennmaradást. Természetesen voltak olyan mérkőzéseink, amik sikerülhettek volna jobban is, de úgy gondolom, a csapat mindent megtett, le a kalappal előttük a teljesítményük miatt. Ők is tudják, hogy az, amit mi játszunk, az csak akkor működik, ha mindig, mindent beleadnak. Jó érzések vannak bennem. A szurkolókkal közösen, a szurkolókkal mögöttünk meg is valósítjuk a célunkat. Herczeg András: - Kiélezett mérkőzésre számítok, felfokozott hangulatban. Nagyon fontos meccs vár ránk, ezt mindenki tudja. Igazi rangadó lesz, hiszen mind a két tábor fantasztikusan tudja a csapatát segíteni. Minden meg kell tennünk annak érdekében, hogy jövőre is az NB I-ben szerepeljen a DVSC.
2017. 05. 26. 17:34
Korábban beszámoltunk arról, hogy a hétközi fordulóban bravúros győzelmet aratott a kiesés elöl menekülő DVTK. Bódog Tamás csapata kedden 2-0-s sikert aratott az akkor még listavezető Budapest Honvéd ellen. A találkozón jó játékkal rukkolt elő Novothny Soma is, akit csak a hosszabbításban cserélt le mestere, ráadásul ilyen cselekkel kergette őrületbe a kispesti játékosokat: Soha többet // Mai piú #miskolc#dvtk#honved#2-0#gyozelem novothnysoma (@novothnysoma) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 12., 11:39 PDT
2017. 04. 13. 09:07
Belga sajtóhírek szerint a belga élvonalban folytathatja pályafutását januártól a DVTK-s Novothny Soma, illetve a Budapest Honvédban szereplő Zsótér Donát. Mint ismert, a két játékos leigazolását a nyáron bejelentette az Újpest, de a FIFA-büntetés miatt egyikük sem csatlakozhatott a lila-fehérekhez, ezért a futballisták játékjoga a szintén a Duchatelet család érdekeltségi körébe tartozó belga élvonalban szereplő Sint-Truiden csapatához került, akik Novothny-t Diósgyőrbe, Zsótért pedig Kispestre adták kölcsön. A Sint-Truiden azonban nem szerepel túlságosan jól a belga bajnokságban, jelen pillanatban a 13. helyen áll. A Voetbal België arról ír, hogy a klubnál azt tervezik, hogy visszahívják a két kölcsönadott magyar játékost, így januártól Zsótér és Novothny is a belga élvonalban szerepelne.
2016. 12. 15. 10:14
Olvasói sztorik