nb3

Az NB III Keleti-csoportjának élén végzett a Kazincbarcikai SC FC, mely egy fordulóval a vége előtt tizenegy ponttal előzi meg a második Monort. Az együttesnél már a jövőt tervezik: Kádár Zsolt sportigazgató elmondta, ismét fel van adva a lecke, hiszen a stadiont is fejleszteni kell az NB II-re, jelen állapotában ugyanis nem alkalmas másodosztályú mérkőzések rendezésére – albérletbe viszont nem akarnak költözni. Fiatal, motivált játékosokat szeretnének igazolni, illetve egy-két rutinos labdarúgó is jöhet. Lesznek olyan kerettagok, akiket nem marasztalnak – tizenkét-tizenhárom játékos maradhat a mostani keretből, akikhez nyolc-tíz labdarúgót kell még igazolni. Koleszár György vezetőedző sem maradhat a csapat élén, ugyanis nincs pro-licence. A szakember elmondta, a szezon elején nem gondolta volna, hogy ilyen jól sikerül ez a bajnokság.
2017. 05. 31. 11:10
A Puskás Akadémia tartalékcsapata vasárnap 2-1-re győzött a Csepel FC otthonában az NB III Nyugati-csoportjának 30. fordulójában. Lássunk szemelvényeket arról, hogyan tudósított a mérkőzésről a hazaiak honlapja. „A mérkőzés játékvezetőinek közreműködése döntően befolyásolták a találkozó végkimenetelét. A Puskás AFC egyik labdarúgója jó 25 méterről lövésre szánta el magát, ami a kapufán csattant, ám a jó másfél méteres lesen a kapu előtt ólálkodó Pekár a kipattanót bepofozta a kapuba. Általános megrökönyödésre sem az esethez közel tartózkodó partjelző, sem a játékvezető nem látta a lesállást, így megadták a gólt (0-1). A játékvezetőről, Borbás Bottyánról ‒ innentől fogva ‒ túlzás nélkül lehetett állítani, hogy személyben a leggyengébb láncszem működött közre a pályán. Egy vitatható szituációt követően úgy fújt vissza egy szabadrúgást a játékvezető, hogy ellenfelünk az ítéletet megelőzően szándékosan kézzel akadályozta meg a támadásunk befejezését. Mondani sem kell, hogy büntetlenül úszta meg a dolgot. Ezt követően, a hosszabbításra is maradt Borbás játékvezetőben annyi, hogy sportemberhez méltatlan cselekedetével felhívja magára a figyelmet: egy szabálytalanságot követően játékosunkat, Somodi Ádámot két kézzel hátulról meglökve távolította el az eset helyszínétől, majd megvárva a közben kialakult kakaskodást, Somodinak és Erdei Andrásnak (PAFC) is felmutatta a piros lapot. A sportpályákon játékvezetőtől ritkán látható sportszerűtlen jelenet (két kézzel hátulról nem szokás sportolókat taszigálni) óriási felháborodást keltett a Csepel FC szakmai stábja és természetesen a szurkolók körében is. Kérdés, hogy a játékvezető ellenőr jelentésében ez hogyan szerepel majd, már ha egyáltalán szerepel... A találkozó így meglehetősen paprikás hangulatban ért véget, ráadásul a milliárdos költségvetésből gazdálkodó Puskás Akadémia FC játékosai és vezetőedzője a pályáról lejövet még rá is tettek egy lapáttal és sportszerűtlen módon tovább hergelték az amúgy sem túl nyugodt csepeli drukkereket, arról téve bizonyságot, hogy a szerénységéről méltán híres Puskás Öcsi bácsinak ezekhez az emberekhez az égvilágon semmi köze nem volt, nincs és nem is lesz.” Ezek után lássuk, mit nyilatkozott klubja honlapján Gabala Krisztián, a Csepel FC szakmai vezetője: „Nehéz szavakat találni... Sok mindent megéltem már futballpályán, de ilyennel még nem találkoztam. Sajnos az erőszak a lelátóról a pályára költözött, ami mindent elmond labdarúgásunk irányáról. A mérkőzés előtt kértem az esélyegyenlőséget, amit sajnos ezen a napon csapatom nem kapott meg.”
2017. 05. 09. 14:32
Olvasói sztorik