NB III

NB III: nyolc-tíz új játékos érkezhet a bajnokhoz, a vezetőedző nem marad az NB II-re

Az NB III Keleti-csoportjának élén végzett a Kazincbarcikai SC FC, mely egy fordulóval a vége előtt tizenegy ponttal előzi meg a második Monort. Az együttesnél már a jövőt tervezik: Kádár Zsolt sportigazgató elmondta, ismét fel van adva a lecke, hiszen a stadiont is fejleszteni kell az NB II-re, jelen állapotában ugyanis nem alkalmas másodosztályú mérkőzések rendezésére – albérletbe viszont nem akarnak költözni.

Fiatal, motivált játékosokat szeretnének igazolni, illetve egy-két rutinos labdarúgó is jöhet. Lesznek olyan kerettagok, akiket nem marasztalnak – tizenkét-tizenhárom játékos maradhat a mostani keretből, akikhez nyolc-tíz labdarúgót kell még igazolni. Koleszár György vezetőedző sem maradhat a csapat élén, ugyanis nincs pro-licence. A szakember elmondta, a szezon elején nem gondolta volna, hogy ilyen jól sikerül ez a bajnokság.

Olvasói sztorik