nb1

A címvédő, jelenleg második Ferencváros a negyedik helyen álló Videotonhoz látogat szerdán az OTP Bank Liga tizedik, hétközi fordulójában, amelyben a listavezető Vasas a sereghajtó Gyirmót vendégeként lép pályára. Az angyalföldieket kétpontos hátránnyal követő Ferencváros a Debrecen legyőzésével, míg az eddig egy ponttal kevesebbet gyűjtött Videoton az Újpest elleni gólzáporos mérkőzésen aratott sikerrel hangolt a találkozóra. Legutóbbi összecsapásukat áprilisban a székesfehérvári együttes nyerte hazai pályán, Stopira góljával 1-0-ra. Az éllovas Vasas szombaton kikapott a Haladás ideiglenes otthonában, Sopronban, ezúttal azonban esélyesnek számít a Gyirmót ellen, még azzal együtt is, hogy az újonc csapat a legutóbbi játéknapon ponttal térhetett haza Paksról. A harmadik helyen álló szombathelyiek az Újpesttel találkoznak a fővárosban. OTP Bank Liga, 10. forduló Szeptember 20. kedd: 20 óra: Debreceni VSC – Budapest Honvéd, játékvezető: Vad II Szeptember 21. szerda: 19 óra: Újpest FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás, Illovszky Rudolf Stadion, játékvezető: Szőts 19 óra: MTK Budapest – Diósgyőri VTK, Dunaújváros, játékvezető: Pintér 19 óra: Mezőkövesd Zsóry FC – Paksi FC, játékvezető: Erdős 19 óra: Gyirmót FC – Vasas FC, játékvezető: Szabó Zs. 20 óra: Videoton FC – Ferencváros, játékvezető: Andó-Szabó
2016. 09. 19. 14:38
A válogatott szünet alatt sem pihennek a magyar csapatok: az OTP Bank Ligában nyolcadik helyen tanyázó DVTK az NB II második helyén álló Balmazújvárost fogadta edzőmérkőzésen. A találkozó első félidejében nem született találat, majd Németh Milán öngólja, valamint Varga és Vólent góljaival a Balmazújváros 3-0-ra legyőzte élvonalbeli ellenfelét. Az NB tabellájának 10. pozícióját elfoglaló Paks a szintén másodosztályú Kozármisleny ellen lépett pályára. Csertői Aurél csapata Vernes és Koltai góljaival fordított, és 2-1-re legyőzte a mecsekieket. DVTK - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 0-3 (0-0) Gólszerzők: Németh M. (51., öngól), Varga (55.), Vólent (87.) Paksi FC - HR-Rent Kozármisleny 2-1 (1-1) Gólszerzők: Vernes (42.), Koltai (79.), illetve Tóth M. (26.)
2016. 09. 02. 12:59
Az MLSZ nyilvánosságra hozta az OTP Bank Liga hátralévő idei mérkőzéseinek pontos kezdési időpontját – derült ki a DVTK honlapjáról. A következő (8.) fordulóra szeptember 10-én szombaton, az idei utolsóra (19.) pedig december 10. szombaton kerül sor. 8. forduló, szeptember 10. szombat: 18:00 Gyirmót FC – Diósgyőri VTK 18:00 Videoton FC – Swietelsky Haladás 18:00 Mezőkövesd Zsóry – Budapest Honvéd 18:00 Vasas FC – Paksi FC 18:00 Debreceni VSC – Újpest FC (TV: M4 Sport) 20:30 MTK Budapest – Ferencvárosi TC (TV: M4 Sport) 9. forduló, szeptember 17. szombat: 18:30 Diósgyőri VTK – Mezőkövesd Zsóry 18:30 Újpest FC – Videoton FC 18:30 Budapest Honvéd – MTK Budapest 18:30 Swietelsky Haladás – Vasas FC 18:30 Paksi FC – Gyirmót FC (TV: M4 Sport) 20:30 Ferencvárosi TC – Debreceni VSC (TV: M4 Sport) 10. forduló: Szeptember 20. kedd: 20:00: Debreceni VSC – Budapest Honvéd Szeptember 21. szerda: 19:00 MTK Budapest – Diósgyőri VTK 19:00 Újpest FC - Swietelsky Haladás 19:00 Debreceni VSC - Budapest Honvéd 19:00 Mezőkövesd Zsóry - Paksi FC 19:00 Gyirmót FC - Vasas FC 20:00 Videoton FC - Ferencvárosi TC A további őszi fordulók párosításait ide kattintva és ide kattintva találják!
2016. 08. 31. 17:35
Olvasói sztorik