NB I

MLSZ: egyszerűsödik a jegyvásárlás az NB I-es meccsekre

Az elnökség elfogadta az NB I és az NB II következő idényre vonatkozó versenykiírását is.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségének döntései nyomán jelentősen egyszerűsödik a jegyvásárlás az OTP Bank Liga mérkőzéseire, illetve a következő idényben is változatlan lebonyolításban folytatódnak az NB I és az NB II küzdelmei.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint „a jövőben csak a kiemelt, vagy fokozott biztonsági kockázatú mérkőzéseken lesz kötelezettség a névre szóló jegyértékesítés”.

Az egyéb találkozókon a rendező klubok dönthetnek arról, hogy működtetik-e a beléptető rendszert, és névre szólóan értékesítik-e a jegyeket, így a meccsek túlnyomó részénél teljes mértékben az egyesületek határoznak arról, milyen módon értékesítik a belépőket.

A szövetség leszögezte, ugyanez a szempont érvényes a saját lebonyolítású eseményein, azaz a normál biztonsági minősítésű hazai válogatott mérkőzéseken szurkolói kártya nélkül lehet majd jegyeket venni.

Az MLSZ a szurkolási körülmények javulásával, valamint a komolyabb atrocitás nélküli elmúlt időszakkal indokolta a változtatást, amelyet a sporttörvény tavaly év végi módosítása tett lehetővé.

Az elnökség elfogadta az NB I és az NB II következő idényre vonatkozó versenykiírását, amelyekben nem történt változtatás, azaz „változatlan feltételek mellett folytatódik a két professzionális liga küzdelemsorozata” a 2019–2020-as szezonban.

Döntés született arról is, hogy a strandlabdarúgás teljes működése kikerül az MLSZ versenyrendszeréből, így a sportág önálló szakmai, pénzügyi és szervezeti felépítés mellett folytathatja tevékenységét.

Az elnökség beszámolót hallgatott meg a 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság szervezésének előrehaladásáról. Az UEFA másfél év múlva történetének legnagyobb rendezvényét bonyolítja le a kontinens 12 országában, köztük Magyarországon a Puskás Stadionban, ahol három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek 2020 júniusában. A tornára összesen hárommillió szurkolót várnak a helyszíneken.

Címlapkép: MTI

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik