nagy dominik

Szombat este az MTK elleni NB I-es bajnokin játszotta le utolsó mérkőzését a Ferencvárosban Nagy Dominik. A zöld-fehérek középpályása a télen a lengyel bajnokságban szereplő Legia Warszawához csatlakozik, a búcsúmeccsről pedig a FradiMédiának nyilatkozott. - Az első félidőben mi uraltuk a mérkőzést, irányítottunk, domináltunk, nagy ziccereket nem alakítottunk ki ugyan, de nyomás alatt tartottuk az MTK-t. A második félidőben sajnos a kiállítás mindent megváltoztatott, de egész jól bírtuk, lehet pozitívan és negatívan is értékelni ezt az eredményt. Próbáltam nem arra gondolni, hogy ez az utolsó meccsem itt, teljesen vidám voltam egész nap. A találkozó végén azonban elszomorodtam, amikor el kellett búcsúznom a kilátogató nézőktől, aztán pedig az öltözőben is megköszöntem mindenkinek az együtt töltött éveket. Nehéz lesz, de igazán még nem gondolkoztam rajta, a szünetben lesz időm ezzel foglalkozni - mondta Nagy Dominik.
2016. 12. 10. 22:32
Olvasói sztorik