mtk

Szombaton 18 órától az MTK Budapest vendége lesz Dunaújvárosban a Diósgyőri VTK. A pályaválasztó együttes honlapjának beszámolójából kiderül, korántsem lesz könnyű dolga az Európa Liga-helyekért hajtó MTK-nak. Torghelle Sándor felépülése továbbra is folyamatban van, Marek Strestík vélhetően nem lesz bevethető hétközi sérülését követően, Vass Ádám pedig tizedik sárga lapját gyűjtötte be szerda este a Békéscsaba ellen, ami automatikus eltiltást jelent. Helyét a fiatal Hajdú Ádám töltheti be.
2016. 04. 08. 14:01
Újabb két hazai meccsét játssza Dunaújvárosban az MTK Budapest az OTP Bank Ligában. A magyar szövetség (MLSZ) adatbankjából kiderül, hogy a kék-fehérek április 6-án a 29. fordulóban a sereghajtó Békéscsabát, majd április 12-én a 20. fordulóból elmaradt mérkőzésen a Paksot fogadják a Fejér megyei városban. Az MTK új stadionjának építése miatt nem saját pályáján játssza hazai találkozóit, rendszerint az Illovszky-stadionban látja vendégül ellenfeleit, de korábban is már két meccset Dunaújvárosban rendeztek meg, mivel a Vasas pályájának talaja nagyon rossz a sok mérkőzés miatt. A második helyen álló fővárosiak mindkét dunaújvárosi összecsapásukat megnyerték.
2016. 03. 25. 17:15
Olvasói sztorik