Válogatott

Lovrencsics helyett Bese a keretben

A Lech Poznan légiósa betegség miatt hiányozni fog a válogatottból a horvátok ellen.

Lovrencsics Gergő megbetegedett, ezért nem vehet részt a válogatott vasárnap kezdődő edzőtáborozásán, Bernd Storck szövetségi kapitány helyette Bese Barnabást jelölte a keretbe – írja az MTK honlapja.

Mint ismert, Lovrencsics betegség miatt nem állhatott klubcsapata rendelkezésére a szombati, Legia Warszawa elleni rangadón, és a horvátok elleni, március 26-i barátságos mérkőzést megelőző edzőtáborozáson sem vesz részt.

A kapitány úgy döntött, hogy az Európa-bajnoki selejtezők előtt álló U21-es válogatottba jelölt Bese Barnabást hívja be a légiós helyett az A-keretbe. Bese így vasárnap még pályára lép az MTK–Debrecen bajnoki mérkőzésen, majd rögtön ezután Telki felé veszi az irányt, és csatlakozik az A-válogatott keretéhez.

Bese az A-válogatott februári összetartásán már dolgozott Bernd Storckkal, illetve decemberben tagja volt a Telkiben edzőtáborozó távlati csapatnak is, vagyis már több alkalommal bizonyíthatta rátermettségét a kapitánynak.

A magyar válogatott jövő szombaton, 18 órától játszik felkészülési mérkőzést a horvátok ellen a Groupama Arénában.

Olvasói sztorik