NB I

Bajnokavatás burleszkgól miatt elhalasztva

Összehozott egy gólt az MTK-nak a Debrecen, úgyhogy a Fradi még nem örülhet.
OTP Bank Liga, 26. forduló
MTK – Debreceni VSC-TEVA 1-0 (0-0)
Illovszky-stadion, 600 néző. Játékvezető: Bognár
MTK: Hegedüs – Bese, Grgics, Poór, Vadnai – Thiam, Vass Á. – Gera D., Kanta J. (Baki, 91.), Hrepka (Deutsch B., 94.) – Torghelle (Nikacs, 26.). Edző: Teodoru Vaszilisz
DVSC: Radosevics – Jovanovics, Mészáros N., Brkovics (Szatmári, a szünetben), Korhut – Bódi (Coulibaly, 75.), Varga J., Szakály P. (Tisza, a szünetben), Horváth Zs. Holman – Takács T. Edző: Kondás Elemér
Gólszerző: Nikacs (63.)

Rendhagyó mérkőzést játszott egymással az MTK és a Debrecen az élvonal 26. fordulójában. Elsősorban nem azért, mert a helyszín a Vasas angyalföldi pályája volt, hiszen azt már lassacskán megszokjuk, hogy a fővárosi kék-fehérek albérletbe kényszerülnek. A meccsről a Ferencváros honlapja is élő szöveges beszámolót közölt, ugyanis az MTK pontvesztése esetén már most, március közepén biztosítja története 29. bajnoki címét az FTC.

Az MTK-ból Marek Strestik, Myke Bouard Ramos, Jakab Dávid és Varga Szabolcs is sérülés miatt hiányzott. Torghelle Sándor a sérülés után vállalta a játékot, de a 25. percben cserét kért.

A kezdés előtt a közelmúltban elhunyt Verebes Józsefre emlékeztek tanítványai, kollégái. Ott volt a gyepszőnyegen többek között Egervári Sándor, Pisont István, Szurgent Lajos, Bognár György és Híres Gábor is.

A meccs elején Gera Dániel, majd Torghelle előtt adódott kisebb lehetőség, majd a 15. percben Takács Tamás került helyzetbe, a 29. percben pedig Horváth Zsolt lőtt az oldalhálóba. Az első félidő jelentős része egyébként bántóan eseménytelenre sikeredett, igazi ziccer nem alakult ki.

A szünet után Takács labdáját Holman Dávid lőtte kapura, de Hegedüs védett. Nem sokkal később Horváth Zsolt közeli lövése az MTK kapusának segítségével ment a keresztléc fölé. A másik oldalon Kanta fejelt fölé. Sokkal aktívabb volt mindkét együttes, mint az első félidőben. A 63. percben Szatmári a felezővonaltól hazagurította a labdát, amit Radosevics kapus ki akart rúgni, de Darko Nikacs lábát találta telibe, a montenegrói légiósról pedig a hálóba vágódott a játékszer (1-0).

A nyolcvanadik percben Kanta centerezéséről Gera Dániel maradt le milliméterekkel.

Ez a meccs a burleszkgólon kívül arról maradhat emlékezetes, hogy egyelőre elhalasztották a Ferencváros bajnokká avatását, persze, mindez egy ideje már csak matematikai kérdés…

A DVSC sorozatban négy tétmeccsen nyeretlen, ráadásul ezeken gólt sem tudott szerezni.

A mérkőzést a Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya értékelte:
Mindig elmondom: rendkívül bosszantó, hogy nagyon kevés néző van egy ilyen meccsen. Régebben a Debrecent is több száz szurkoló kísérte el idegenbe. Egyetértek azzal, hogy a talaj nem biliárdasztal simaságú a Fáy utcában, de játszottunk már rosszabb pályán is, nem szabad mindent erre fogni. Jobb mérkőzésre számítottam, hiszen a második helyezett játszott a harmadikkal.
A DVSC nem a szokásos felállásban, hanem 4-1-3-2-es szerkezetben futballozott, mert Holman Dávidot teljesen feltolta az edző csatárnak, Takács Tamás mellé. Az MTK maradt a megszokott 4-2-3-1-es szerkezetnél. Már a bemelegítésnél éreztem, hogy Torghelle Sándorral gond lesz, mert fogdosta a combját. Az első félidőben volt egy kevés küzdelem, egy-egy helyzet, kibontakozó támadások, de összességében nem tetszett.
A pontrúgások rendszerint félmagasan szálltak be végig, rettenetesen rosszak voltak, nem tudom, mit gyakoroltak a csapatok hét közben… Holman jól játszott az első felvonásban, ezért meglepődtem, hogy a másodikban észrevehetetlenül gyenge volt, mintha nem lett volna ereje. Azt gondoltam, hogy szépen el fog laposodni a meccs és döntetlennel ér véget, de a szünet után feljött a DVSC, mindjárt az elején két nagy védést kellett bemutatnia Hegedüs Lajosnak. Ekkor azt lehetett érzeni, hogy hamarosan gólt fog rúgni a vendégcsapat.

Sejtettem, hogy Kanta József elfárad, és már nem fog visszazárni, sőt Thiam is sokszor elöl ragadt. Nem nagyon alakultak ki nagy helyzetek, majd jött a találkozó egyetlen gólja. A kapus hibázott, de Szatmárinak ez volt a harmadik hazaadása, ráadásul a félpályáról. Ez nagy felelőtlenség, látszott, hogy rendkívül tartott valamitől. Az pedig a csatár dicsérete, hogy odafutott, és bepattant róla a labda.
Az érdekes gól után nagy erőket mozgósított a Debrecen, nyomást gyakorolt ellenfelére, de igazi helyzete nem volt. Varga József robotolt, de nem játszott jól. Az átadásaikba, indításaikba mindig bele tudtak lépni a fővárosiak. Hrepka Ádám feltűnően sokat hibázott, kapkodott, ami nem fogható a talajra. A játék képe alapján döntetlen-jellegű meccs volt, de a DVSC végül megérdemelte, hogy kikapjon, éppen Szatmári félénk megoldása miatt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik