miskolc

A Borsod Online egy korábbi cikkében beszámolt arról: két meccs híján ismert, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK csapata mikor és hol játssza mérkőzéseit a 2016/17-es évadból hátralévő 18 fordulóban. A piros-fehérek a Diósgyőri stadion újjáépítése miatt a jövő év végéig biztosan nem fogadhatják bajnoki ellenfeleiket Diósgyőrben, ugyanis a Nemzeti Sportközpontok és a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. által a Market Építő Zrt.-vel kötött szerződésben az szerepel, hogy 15 hónap alatt kell elkészülnie a 14 798 fő befogadására alkalmas létesítménynek. Vagyis 2018 márciusában kerülhet átadásra az új Diósgyőri stadion az említett szerződésben foglalt ütemterv szerint. Viszont ez az ütemterv azt is tartalmazza, hogy a diósgyőri létesítmény „árnyékában” megújításra kerülő Miskolci VSC Csokonai utcai sportingatlanja mikor lehet készen - írja a Borsod Online legfrissebb cikkében. Mint ismert: a Miskolc-Martinkertvárosban található sporttelep azzal az indokkal került be a stadionrekonstrukciós programba, hogy ennek megújítása után itt játszhassa bajnoki meccseit a DVTK együttese. Az MVSC Csokonai utcai ingatlanjára – mint ahogy arról korábban már beszámoltunk – 900 millió forintot költenek el, és a megújításra elvileg 5 hónapja van a Market Építő Zrt.-nek, ugyanis a szerződésben vállalt ütemterv szerint ennyi idő alatt kell megépíteniük az új pályát, vagyis elvileg 2017. március végén ezt át kellene adni, hogy ott áprilistól játszani lehessen. A rövid határ¬idő ellenére egyelőre nincs csúszásban ez a projekt, annak ellenére, hogy a terület átvétele óta ott, az őrzésen kívül eddig más nem történt, mert a 2016. november 2-i átadás után 1 hónap áll rendelkezésre az építési engedély benyújtására, és nem mellékesen, a Diósgyőri stadion bontási munkálataira pedig 2 hónap. Ez utóbbi úgy függ össze az MVSC stadion építésével, hogy Diósgyőrből néhány szerkezeti elemet (napos oldalai lelátórész, annak fedése, világítóberendezések, kandeláberek) is átszállítanak majd a Csokonai utcára, hogy ezek ott beépítésre kerüljenek. Ugyancsak 2 hónapja van a Market Építő Zrt.-nek arra, hogy az MVSC pálya játékterének pályaszerkezetét elkészítse a füvesítéssel együtt, vagyis ennek elvileg ez év december 31-ig el kellene készülnie. Az ütemterv szerint 2017. február végére kell elkészülnie az összes építéssel kapcsolatos munkálatnak, és márciusra már csak a használatbavételi engedély és a Magyar Labdarúgó Szövetség pályahitelesítésének a megszerzése marad. Ha ez utóbbi szervezet pedig NB I-es mérkőzések rendezésére alkalmas sportlétesítménnyé nyilvánítja a Csokonai utcai létesítményt, akkor nem lehet akadálya annak, hogy 2017 tavaszán két olyan meccsét is itt, vagyis Miskolcon rendezze a DVTK labdarúgócsapata, amelynek pályaválasztója, és amelynek még nem sikerült helyszínt találnia. Ezek a 2017. április 12-i (szerda) DVTK – Budapest Honvéd és a 2017. május 13-i (szombat) DVTK – Mezőkövesd Zsóry FC élvonalbeli labdarúgó-bajnokik. A teljes cikk ITT olvasható.
2016. 11. 16. 15:53
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon A diósgyőri stadion előjátéka elindult – írja mai cikkében a Borsod Online. Jóváhagyta az MVSC labdarúgó-szakosztályának sportágfejlesztési tervét a Magyar Labdarúgó Szövetség, így a következő lépés az, hogy a klub vezetőinek össze kell gyűjteniük, fel kell tölteniük a több mint százmillió forintos TAO-s kvótát. Ha ez megvan, akkor ki kell választani, majd szerződést kell kötni a kivitelezővel, annak érdekében, hogy elkezdődhessen a Csokonai úti játéktér felújítása, a pálya eltolása a fedett lelátó felé. Mindez annak érdekében történik, hogy a korábbi tervek valóra válhassanak, és jövő márciusban a DVTK NB I-es csapata ideköltözhessen, annak érdekében, hogy itt fogadhassa bajnoki ellenfeleit azon időszak alatt, amíg a jelenlegi diósgyőri stadiont el nem bontják, és újat nem építenek helyette. A tervek szerint 2017 tavaszára készülne el ez utóbbi létesítmény.
2015. 08. 05. 09:17
Olvasói sztorik