Mezőkövesd

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Úgy tűnik, nem csupán kátyúba, inkább mély gödörbe került az NB II Keleti-csoportjának listavezetője. A Mezőkövesd hat győzelemmel kezdte a bajnokságot, aztán két vereség következett, a kilencedik fordulóban pedig Debrecenbe látogatott az együttes. A zárt kapuk mögött megrendezett találkozó első öt-tíz percében nyomtak a borsodiak, de Hamar Ádám ziccerben hibázott. Ezután kijjebb jött a DVSC-DEAC, bár helyzete nem volt. A 23. percben egy kontrából két debreceni lódult meg, kijátszották a védelmet, s az akciót Szécsi góllal fejezte be. Meddő mezőkövesdi mezőnyfölény után lendületbe jött a DEAC. Hamarnak is volt még egy nagy lehetősége, de a hazaiak is hibáztak egy nagyot az utolsó percben. A második félidőben beszorította ellenfelét a Mezőkövesd, de csak egy gólt tudott lőni, Hegedűs révén. Ezen kívül Bagi a gólvonaltól kétlépésnyi távolságról rúgta fölé a labdát, Szabó Viktor közelről a kapus kezébe fejelt. De a 93. percben volt helyzete Hamarnak is, meg volt még egy feltartás-szerű szituáció a debreceni tizenhatoson belül, így Dobos nem tudott gólt szerezni. A második félidőben hat-hét ziccert hagyott ki a Mezőkövesd, így maradt az 1-1-es döntetlen.
2012. 10. 18. 10:26
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Rangadót veszített a Mezőkövesd, amely saját pályáján kapott ki 1-0-ra az Orosházától az NB II Keleti-csoportjának nyolcadik fordulójában. A találkozó elején a hazaiak enyhe mezőnyfölényben játszottak, de ezt csak néhány veszélyes szöglet és beadás, valamint Jeremiás helyzete jelezte. A csapatok láthatóan tartottak egymástól, a vendéggárda zártan és fegyelmezetten védekezett, emellett a támadásokra kevés energiát fektetett. A borsodiaknak nem ízlett a szigorú védekezés, amit csak elvétve tudtak megbontani és átjátszani, így a kapuk ritkán forogtak veszélyben. A listavezető Mezőkövesd sokszor ötlettelen és körülményes támadójátékába ráadásul rengeteg hiba csúszott, kirívóan sok pontatlan indítás és átadás jellemezte az első játékrészt, így az akciók nagy része fennakadt az orosházi védelmen. Az első játékrész hajrájában még nehezebb helyzetbe kerültek a hazaiak, miután egy szép akció végén Bernáth Péter közelről betalált (0-1). A játék képe fordulás után sem változott jelentősen. A hazaiak a folytatásban is sok hibával futballoztak, amely megakadályozta, hogy lendületes akciókat vezethessenek. A halovány teljesítmény ellenére elsősorban beadások után, valamint távoli lövésekből adódtak lehetőségek az egyenlítésre, de a próbálkozások nem jártak eredménnyel. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag az egész mérkőzésen mezőnyfölényben játszottak, nem tudtak a kapuba találni, így fontos és értékes pontokat hullajtottak.
2012. 10. 11. 20:40
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az ötödik fordulóban Kazincbarcikán folytatta remek szereplését a Mezőkövesd csapata az NB II Keleti-csoportjában. A győzelem ellenére Véber György a mérkőzés után nem volt megelégedve csapata teljesítményével. A vezetőedző szerint a hazai együttes legalább az egyik pontot megérdemelte volna, hiszen a találkozó nagy részében a Kazincbarcika irányította.
2012. 09. 20. 12:23
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk Rangadót rendeztek Mezőkövesden, ahol a Vasas vendégeskedett, bár a veretlen hazaiak voltak az esélyesek. Noha nem játszottak jól, mégis győztek, így tovább erősítettek pozíciójukat a tabella élén, míg a Vasas egy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel a várakozásoknál gyengébb rajtot vett. Mindkét oldalon számos lehetőség adódott, de egyik csapat sem volt képes akcióból betalálni, Hamar Ádám győztes gólja tizenegyesből született.
2012. 09. 10. 13:48
Olvasói sztorik