kuttor

Már javában zajlik a felkészülés a Videoton utánpótlás csapatainál, a szakmai stáb csapatát pedig az idei szezontól ifj. Horváth Gábor, Kuttor Attila és Szalai Tamás is erősíti. Az említett szakemberek korábban több éven keresztül futballoztak a székesfehérvári együttesben. - Örülök neki, hogy vissza tudtam jönni a Vidihez, hiszen én Székesfehérváron telepedtem le a családommal, Fehérvár-központú vagyok annak ellenére, hogy a munka miatt sokat voltam úton. Amit kaptam a klubtól az itt töltött évek alatt, abból szeretnék most visszaadni minél többet a munkámmal. Remélem, hogy hozzá tudok járulni a Vidi utánpótlásának sikeréhez – mondta Kuttor Attila, az U17-es csapat vezetőedzője a vidi.hu-nak. Fotó: vidi.hu - Amikor eljöttem a holland klubomtól, ahol ugyancsak utánpótlás edzőként dolgoztam, úgy gondoltam, külföldön fogom folytatni, de a szívem egyértelműen visszahúzott a nevelőegyesületemhez. Nagyon boldog vagyok, hogy részt vállalhatok a közös munkából, és remélem, hogy magasabb szintre emelhetjük a fehérvári utánpótlást, és hasonló sikerekben lesz részük a most még utánpótlás-korú játékosoknak, mint amit én átéltem aktív koromban. Alázattal és fegyelmezetten kell dolgoznunk – emelte ki Ifj. Horváth Gábor, aki a játékosok egyéni képzéséért lesz felelős a következő szezonban. - Nagyon örültem Kenyeres Imre megkeresésének, hiszen 7 éves korom óta futballoztam Fehérváron, közel 20 évig voltam a Vidi-család tagja. Imádom ezt a klubot, itt nőttem fel és boldog vagyok, hogy újra itt lehetek – fogalmazott Szalai Tamás, az U19-esek edzője.
2016. 07. 30. 08:56
Olvasói sztorik