kiállítás

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Táncolj Törő-Gyógyulj Törő! címmel kiállítás nyílik szombaton 10 órakor, a Károlyi István Galériában Törőcsik Andrásnak, az Újpesti Dózsa legendás csatárának relikviáiból, személyes tárgyaiból, fotóiból. A Foci Retro Facebook-oldal, az Újpesti Önkormányzat, valamint Törőcsik András barátainak összefogásával létrejött tárlatot csütörtökön délelőtt sajtótájékoztató keretében Wintermantel Zsolt, IV. kerületi polgármester mutatta be. A politikus beszédében emlékeztetett rá, hogy az időpont nem véletlen, mert Újpest most ünnepli várossá válásának 107. évfordulóját, a hétvégén tartják az Újpesti Városnapokat, és „ilyenkor mindig olyan kiállításokat szoktunk rendezni, amelyek igazán fontosak nekünk”. Lozsekné Tuza Mária, a kiállításnak otthont adó galéria vezetője bevallotta, hogy gyerekként Törőcsik András volt a bálványa, ezért nagyon örült, amikor megtudta, hogy a kiváló labdarúgóról kiállítás nyílik. „Csemegéztünk a fotókból, s elsősorban olyanokat válogatottunk ki, amelyek retro hangulatot sugároznak” – jelentette ki. Kovács Zoltán főszervező, a Foci Retro közösségi oldal főszerkesztője elmondta, hogy a szerkesztés során olyan információkhoz és kulisszatitkokhoz jutott, amelyek máshol nem találhatók meg, s úgy érezte, ezek többet érnek annál, minthogy csak a Facebookon ossza meg őket. „Három hónapja, napi 24 órában dolgozunk ezen a kiállításon. A célunk, hogy Törő igazi barátait el tudjuk érni, és felhívjuk rá a figyelmet. A kiállításra a belépés ingyenes, de kihelyezünk egy urnát, így aki úgy gondolja, hozzájárulhat Törő rehabilitációjához” – mondta, majd Törőcsiket kora Messijének nevezte, aki szerinte olyan érdemeket szerzett, amelyek alapján megérdemli a segítséget. „Ekkora összefogás még nem volt érte” – fűzte hozzá, majd köszönetet mondott a kiállítás létrehozásában nyújtott segítségért Zsengellér Zsoltnak és Kalocsai Györgynek. Törőcsik András fia, Attila az MTI-nek elmondta, hogy édesapját jelenleg a balassagyarmati kórházban ápolják, ahol egy infúziós vitaminkúrát kap, állapota javul és reméli, hogy szép lassan meg fog gyógyulni. Ő ugyan jelenleg Németországban él, de azt tervezi, hogy hamarosan hazaköltözik, hogy közelről segíthesse és támogathassa édesapját. A kiállítás szeptember 6-ig, azaz jövő szombatig naponta 10 és 19 óra között tekinthető meg.
2014. 08. 28. 12:48
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Kiállítás nyílt az 1954-es svájci világbajnokság berni döntőjének hatvanadik évfordulója alkalmából a berlini magyar nagykövetségen. A Nemzeti Sportközpontok (NSK) keddi közleménye szerint a Vesztesek és győztesek című, fotókból és dokumentumokból álló tárlat a történelmi jelentőségű finálét dolgozza fel, amelyben Németország 3-2-re nyert a korszak – még a németek által is – legjobbjának tartott magyar válogatott ellen. A kiállítást Czukor József nagykövet nyitotta meg, az eseményen részt vett a német hadügyi államtitkár és több Bundestag-képviselő is. Szabó Lajos sporttörténész, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója, a tárlat kurátora az NSK közleménye szerint az évforduló napján tartott megnyitón kiemelte, hogy az 1954-es vébédöntő mindkét országban komoly társadalmi folyamatokat indított el. – Németországban sokan úgy tartják, hogy hárman tettek a legtöbbet a második világháború után a német újjászületésért: Konrad Adenauer politikailag, Ludwig Erhard gazdaságilag, a győztes gól szerzője, Fritz Walter pedig mentálisan – mondta Szabó, és hozzátette, Magyarországon viszont az elveszített finálé után utcai megmozdulásokra került sor, s ezek tulajdonképpen 1956 eseményeit készítették elő. Szabó Lajos kitért rá, hogy a svájci világbajnokság All Star-csapatába hat magyar és csak két német játékos került, így a magyar válogatott értékét a döntőben elszenvedett vereség sem csökkentette. – A legjobb játékos Puskás Ferenc, a legjobb kapus Grosics Gyula, a legjobb góllövő Kocsis Sándor lett, tehát egyértelmű volt a magyar csapat fölénye, ugyanakkor a magyar válogatott játékosai soha nem vonták kétségbe a pályán született eredményt, ez pedig kilencven után összehozta a két csapat túlélőit, több barátság is szövődött közöttük – emlékeztetett rá Szabó Lajos. A kiállítást szeptember 3-ig lehet megtekinteni a nagykövetségen, a tárlat anyaga ezután a tervek szerint a Stuttgarti Magyar Intézetbe, illetve Passauba kerül.
2014. 07. 08. 11:33
Olvasói sztorik