Nemzetközi foci

Meccs közben fingott, kiállították

Svédországban óriási a szigor.

Svédországban nem könnyű dolog focistának lenni, a pályákon ugyanis a jelek szerint nagy a szigor. Ezt tanúsítja legalábbis Adam Lindin Ljungkvist esete, aki a Jarna SK tartalékcsapata és a Pershagen SK által vívott mérkőzésen jutott a kiállítás sorsára. És hogy miért? Pukizásért.

Igen, szellentésért. A játékvezető provokációnak és sportszerűtlen viselkedésnek titulálta a cselekedetet, amiért második sárga lapot, így összességében piros kártyát mutatott fel a ledöbbent Ljungkvistnek.

– Rossz volt a gyomrom, ezért egyszerűen kiengedtem a gőzt – magyarázta a tettes.

– Megkérdeztem a játékvezetőt, hogy nem szabad fingani? “Nem” volt a válasz – mesélte Ljungkvist.

Kristoffersen Linde, az ellenfél játékosa is megszólalt az ügyben.

– Jó messze álltam, de tisztán és érthetően hallottam a pukit. Ez a legfurcsább dolog, amit a futballpályán átéltem, pedig nyolc éves korom óta játszom – nyilatkozta.

– Egyszer láttam egy játékost, aki a pálya mellett pisilt. Neki is sárgát adtam – mondta Dany Kako játékvezető, hogy igazán kerekké tegye a történetet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik