jordán

A Barcelona brazil csillaga, Neymar vélhetően nemcsak a Barcelonával hosszabbít napokon belül, hanem a szponzorával, a Nike-kal is új szerződésben egyeznek meg. Ennek részeként a Manchester City elleni szerdai BL-mérkőzésen a támadó első ízben viselheti a Nike Jordan egyedi darabját. Neymar már Instagram oldalán szellőztetett: hamarosan élesben is felavatja a csukát – melyet a gyártó a kosaras legendával, Michael Jordannal együttműködve álmodott meg. Jordan 23 + Njr 11 My new boots ! Nj neymarjr (@neymarjr) által közzétett fénykép, 2016. Okt 17., 12:24 PDT
2016. 10. 18. 17:47
Ali bin al-Husszein jordán herceg, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki tisztére pályázók egyike arra szólította fel a futballvezetőket, hogy közösen vegyék fel a harcot a szélsőséges irányzatokkal és a terrorizmussal szemben. A FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja a pénteki párizsi véres merényletek után fordult a világszövetség tagszervezeteihez azzal, hogy csatlakozzanak hozzá, és „a futballcsaládunkon belüli komoly párbeszéd útján érjünk célt” – fogalmazott keddi levelében. Ali, aki a jordán labdarúgó-szövetség elnöke, hangoztatta, hogy véleménye szerint a közös fellépéshez a futballon és általában a sporton keresztül meg kell nyerni a fiatalságot is. Egyszersmind dicsérte a szurkolókat, „akik az élet és a futball szeretetével szállnak szembe a terroristákkal”. A herceg kitért rá, hogy ő maga is elveszítette több barátját, amikor tíz esztendeje öngyilkos merénylők robbantottak három ammani hotelben. Rajta kívül még négyen pályáznak a korrupciós botránnyal sújtott FIFA elnöki posztjára. A választást február 26-án tartják Zürichben.
2015. 11. 17. 14:26
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Ali bin al-Husszein jordán herceg visszalépne az elnökjelöltségtől a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) május 29-i tisztújító kongresszusán, hogy ezzel egyetlen kihívója maradjon a szervezetet vezető Joseph Blatternek. "A legfontosabb, hogy azt az embert támogassuk, akinek a legjobb esélye van a voksoláson győznie" - mondta hétfőn a sportvezető, aki jelenleg tagja a FIFA végrehajtó bizottságának. Jelenleg al-Husszeinen kívül további két kihívója van az ötödik ciklusáért induló Blatternek Luis Figo korábbi aranylabdás portugál válogatott futballista, valamint Michael van Praag, a holland szövetség elnöke személyében.
2015. 05. 05. 16:05
Olvasói sztorik