finn

Menesztette vezetőedzőjét, a finn Sami Hyypiä-t a svájci bajnokságban sereghajtó FC Zürich. A Liverpool egykori, Bajnokok Ligája-győztes középhátvédje csütörtökön bizalmi szavazást kért maga ellen, de játékosai úgy döntöttek, hogy új impulzusra van szükségük, a klubvezetés ezt követően határozott az edzőváltásról. A 12-szeres svájci bajnokcsapat szerdán, hazai pályán 4-0-ra kikapott az FC Luganótól, így három fordulóval a vége előtt a tabella utolsó helyére került. A Svájci Kupa döntőjében, május 29-én éppen ez a két csapat találkozik. Hyypiä augusztusban lett az FC Zürich vezetőedzője, korábban a Bayer Leverkusen és az angol Brighton & Hove Albion FC együttesét irányította.
2016. 05. 12. 20:39
Magyarország mellett Romániát is stadionbezárással sújtotta az UEFA, szurkolóinak a budapesti Európa-bajnoki selejtezőkön tanúsított viselkedése miatt, így a románok október 8-án zárt kapuk mögött fogadják Finnország válogatottját. Az UEFA indoklása szerint a román szurkolók a Magyarország–Románia mérkőzésen tiltott transzparenst helyeztek ki a lelátóra, pirotechnikai eszközöket használtak, nem tisztelték a magyar himnuszt (hátat fordítottak a pályának), illetve verekedtek a szektorukon belül.
2015. 09. 17. 13:58
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon A svéd Hans Backét nevezte ki szövetségi kapitánynak a magyar válogatottal egy Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő Finnország szövetsége. Mint ismert, a finnek internetes felhívásban keresték a jelölteket a megüresedett kapitányi posztra. Backe a többi között volt már bajnok Dániában a Köbenhavn edzőjeként, dolgozott a Manchester Citynél és az amerikai New York Red Bullsnál is. A magyar csapatot közvetlenül már nem érinti a finn kapitányváltás: északi riválisunkat kétszer vertük 1-0-ra.
2015. 08. 12. 13:44
Olvasói sztorik