fifa

Kiállt a reformok mellett a 66. kongresszust megnyitóbeszédében Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) februárban megválasztott elnöke Mexikóvárosban. „Ma ünneplünk, de holnaptól meg kell mutatnunk, hogy komolyan vesszük a reformterveket, a demokratizálódási folyamatot és különösen a futball fejlődését” – hangsúlyozta csütörtök este a svájci-olasz sportdiplomata. Az UEFA korábbi főtitkárát február 26-án választották meg a FIFA kilencedik elnökének, megbízatása 2019-ig szól. Az előző elnök, a 80 éves Joseph Blattert 1998 óta irányította a szervezetet, tavalyi újraválasztását követően viszont lemondott posztjáról a kirobbant korrupciós botrány miatt. A 209 tagország küldöttei pénteken kezdik meg a munkát Mexikóban, többek között megválasztják a korlátozott döntéshozó jogkörrel rendelkező – és a végrehajtó bizottságot felváltó – FIFA-tanács tagjait. Terítéken lesz az átdolgozott, 2018-ig szóló költségvetés, amelynek része, hogy minden négyéves periódusban a tagországok öt-ötmillió dollárt kapnak a FIFA-tól, a hat kontinentális szövetség pedig 40-40 milliót. Új tagországként Gibraltár és Koszovó vár felvételre.
2016. 05. 13. 09:53
Országházi dolgozószobájában fogadta Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este Gianni Infantinót, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökét – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t. Elmondta: a megbeszélésen részt vett Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is. Gianni Infantino az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfő este kezdődő 40. kongresszusára érkezett Budapestre. A megnyitó ünnepségen Orbán Viktor kormányfő is részt vesz - közölte a sajtófőnök.
2016. 05. 02. 19:24
A harmadik fél tulajdonjogára vonatkozó szabályok megsértése miatt súlyos pénzbüntetést kapott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságától négy klub, közte az Európa Ligában címvédő Sevilla is. A holland Twentét a legmagasabb mértékű, 185 ezer svájci frankos (53,2 millió forint) szankcióval sújtotta a FIFA, amely a spanyol Sevillára 55 ezer, a brazil Santosra 75 ezer, a belga St. Truidenre pedig 60 ezer svájci frankos büntetést szabott ki. A FIFA indoklása szerint az egyesületeknek azért kell fizetniük, mert megsértették a harmadik fél tulajdonjog-birtoklására vonatkozó előírásokat, amelyek 2015. január 1-je óta vannak érvényben. A FIFA a játék feddhetetlenségét veszélyeztető tényezőnek, egyben szabályellenesnek minősítette a módszert, mert általa a befektetők átigazolásokat kényszeríthetnek ki a nyereség reményében. A FIFA a csütörtöki bejelentése szerint a pénzbüntetésen kívül figyelmeztetésben is részesítette a most szankcionált négy klubot. A Twentét a holland szövetség tavaly decemberben három évre eltiltotta az európai labdarúgókupáktól, mert az egyesület – még 2014-ben – eladta néhány játékosának átigazolási jogát egy külső befektetőnek.
2016. 03. 29. 20:34
Olvasói sztorik