Nemzetközi foci

FIFA: Infantino kiállt a reformok mellett

Kiállt a reformok mellett a 66. kongresszust megnyitóbeszédében Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) februárban megválasztott elnöke Mexikóvárosban.

„Ma ünneplünk, de holnaptól meg kell mutatnunk, hogy komolyan vesszük a reformterveket, a demokratizálódási folyamatot és különösen a futball fejlődését” – hangsúlyozta csütörtök este a svájci-olasz sportdiplomata.

Az UEFA korábbi főtitkárát február 26-án választották meg a FIFA kilencedik elnökének, megbízatása 2019-ig szól. Az előző elnök, a 80 éves Joseph Blattert 1998 óta irányította a szervezetet, tavalyi újraválasztását követően viszont lemondott posztjáról a kirobbant korrupciós botrány miatt.

A 209 tagország küldöttei pénteken kezdik meg a munkát Mexikóban, többek között megválasztják a korlátozott döntéshozó jogkörrel rendelkező – és a végrehajtó bizottságot felváltó – FIFA-tanács tagjait. Terítéken lesz az átdolgozott, 2018-ig szóló költségvetés, amelynek része, hogy minden négyéves periódusban a tagországok öt-ötmillió dollárt kapnak a FIFA-tól, a hat kontinentális szövetség pedig 40-40 milliót. Új tagországként Gibraltár és Koszovó vár felvételre.

Olvasói sztorik